„Azt a problémát, ami a hazai és külföldi piacon is, a tejellátás kapcsán előállt, közösen kell megoldanunk, de nincs az az ország, amelyik folyton emelni tudná a tejprémiumot, így azt Szerbia sem tudja” – közölte Ana Brnabić kormányfő Požegában egy gyárlátogatás során újságírói kérdésre válaszolva.

– Nézzük meg, hogyan tudnánk megfelelő módon megcélozni a támogatásokat. És gyerünk, nézzük meg, hogyan tudnánk ezt a pozíciót megvédeni. Viszont az állam sem vállalhat magára éppen minden kockázatot – üzente Ana Brnabić.

Amint arról hétfőn írtunk, mintegy ezer szerbiai tejtermelő öntött ki tejet az Ibari főútra Mrčajevcinál, ezzel tiltakozva a felvásárlási ár csökkenése és az Európai Unióból nagy mennyiségben importált tej miatt. A termelők azt követelik a kormánytól, hogy azonnal tegyen lépéseket a hazai tejtermelők megmentése érdekében. Azt is kérik, hogy sürgősen tiltsa meg a kormány a tej behozatalát, a bevásárlóközpontokban pedig korlátozza a külföldi tej mennyiségét. A gazdák továbbá a tejprémium növelését is kérik.

Kiöntötték a tejet a gazdák, tiltakoznak az import miatt