Szombaton, február 4-én szervezi meg Magyarkanizsán a IX. Keresztrejtvény- és Sudoku Fejtőversenyt a Családi Kör hetilap és a Generáció civil szervezet. Délelőtt tíz órakor a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolába várnak mindenkit, aki szereti a rejtvényfejtést. Nem kell kicsit sem profinak lenni, mondja Ábel István főszervező, aki szerint egyetlen fontos szempont van, az pedig, hogy az illető szeresse a keresztrejtvényeket.

– A hivatalos felhívás szerint február 2-án éjfélig várjuk a jelentkezéseket, ez csakis a felkészülés miatt fontos, azonban senkit nem fogunk elutasítani, azt sem, aki az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy velünk tart szombaton Magyarkanizsán, és próbára teszi a rejtvényfejtő tudását – mondja Ábel István, akitől megtudjuk, hogy eddig harmincöten jelentkeztek és ennek a számnak mindössze negyede választotta a sudokut, vagyis a keresztrejtvényfejtés sokkal népszerűbb.

A versenyre sokan szoktak érkezni Magyarországról is, ez az idén azonban nem lesz így, azon egyszerű oknál fogva, hogy Magyarországon február 3-át, a keresztrejtvényfejtők világnapját ünneplik, mégpedig úgy, hogy nagy rendezvényeket tartanak.

– Minden évben igyekszem nehezebbre csinálni a rejtvényt, hiszen sok visszatérő versenyzőnk van. Az idén Ádám és Éva meghitt pillanatai kapcsán lesznek poénok, valamint 16. századi festmények jelennek majd meg a rejtvényben, a sudokusok számára pedig egy szamurájsudokuval készülök. Aki vásárolja a Családi Kört, van alkalma gyakorolni, hiszen ott egyik héten az óriás, a másikon pedig a kis keresztrejtvényt készítem, a most csütörtökön megjelenő lapban pedig egy szamurájsudoku is lesz. Egyik élvonalbeli versenyzőnk rendszeresen veszi a Családi Kört, félreteszi és verseny előtt egy héttel fejti meg az összes rejtvényemet, vagyis készül belőlem – mondja Ábel István.

A 7. Vajdasági Keresztrejtvény- és Sudokufejtő Versenyt Magyarkanizsán rendezték meg (Fotó: Puskás Károly)

A 7. Vajdasági Keresztrejtvény- és Sudokufejtő Verseny képekben (Fotó. Révész Róbert)

A versenyre, mint hangsúlyozza, csakis ceruzával és törlőgumival érkezzenek, így, ha valaki hibázik, annak könnyű lesz javítani.

– Fontos, hoy ceruzával töltsék ki a rejtvényt, mert a tollal töltött és esetleg áthúzott megoldás hibapontnak számít. Hibapont az is, ha valaki nem tölt ki bizonyos részeket, vagy rosszat ír be. Ennél a versenynél nem a gyorsaság, hanem a pontosság a fontos, hangsúlyozza Ábel István.

A versenyre tehát február 2-án éjfélig lehet jelentkezni Ábel Istvánnál a következő telefonszámon: 063/863-12-02, vagy a következő e-mail címen: pista@stcable.net.

Kérjük, hogy mindenki vigyen magával grafitceruzát és törlőgumit!

A verseny szervezői a Családi Kör hetilap, a Generáció civil szervezet, a támogatója pedig Magyarkanizsa önkormányzata.