A Szerb Haladó Párt (SNS) cáfolta egyes médiumok és az ellenzék képviselőinek állításait, miszerint a párt nagygyűlést kíván szervezni a szerb parlament elé a Koszovóról szóló ülés idejére, Aleksandar Vučić államfőt, illetve pártelnököt támogatva.

„Az oligarchák médiája és a hozzájuk kapcsolódó ellenzék napok óta azt hazudják, hogy az SNS támogatásként valamiféle megmozdulást szervez Vučić elnöknek a szerbiai képviselőház elé, az ülés napján. Őszintén szólva, nem szervezünk semmit” – áll az SNS közleményében.

A közlemény szerint a Vučić vezette párt komoly és felelősségteljes, fejlesztő, mindenekelőtt államépítő politikát folytat, és mindez – mint hozzáteszik – az oligarchákhoz kapcsolódó médiumok politikai kedvencei előtt ismeretlen fogalom.

„Ha a haladók találkozót szerveznek, akkor arról majd megfelelő módon és időben tájékoztatjuk Szerbia polgárait. Mindannyian tudjuk – amit a haladók ígérnek, azt mindig teljesítik” – hangsúlyozta az SNS.

Amint arról már korábban írtunk, csütörtökön ülésezik a parlament, a képviselők egy napirendi pontról vitatkoznak, ami nem más, mint Koszovó, ám a helyzet rendezését célzó francia-német terv nem szerepel a napirenden.

A parlament nem tűzte napirendre a koszovói helyzet rendezését célzó francia-német javaslatot

A Szerb Haladó Párt tisztújító közgyűlése 2021. november 27-én Belgrádban (Fotó: Blic)