Akit furdalt a kíváncsiság, hogy vajon milyen dalok szállnak majd harcba az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplés jogáért, azoknak nem kell többet várniuk, ugyanis az elődöntőbe valamennyi, egészen pontosan harminckét dal felkerült a Szerbiai Rádió és Televízió erre a célra létrehozott hivatalos YouTube csatornájára.

Mindkét elődöntőben tizenhat-tizenhat dal szerepel, s onnan nyolc-nyolc jut majd be a március negyedikei döntőbe. A közönségszavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján a finálé győztese képviselheti majd Szerbiát a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet az idén Liverpoolban rendeznek meg.

A március elsejei és másodikai elődöntőt, valamint a március negyedikei finálét is élőben lehet majd követni 21 órától a köztelevízió egyes csatornáján.

A március elsejei elődöntő dalai:

A március másodikai elődöntőben szereplő dalok: