A 2022-es választási vereség után ideiglenese visszavonult, de most visszatér Szerbia politikai színpadára a mozgalomként indult, majd párttá alakult Elég volt (DJB). A párt közleménye szerint Saša Radulović elnök a párt 9. születésnapján azt nyilatkozta: megkezdődik a párt újjáéledése.

„Szerbiának komoly emberekre, nem pedig politikai színészekre van szüksége. Mindannyiunk élete az ország vezetőitől függ. Komoly, államalkotó hozzáállás kell, komoly, felelősségteljes, megvalósult emberekkel, akiknek van élettapasztalatuk. Sajnos ilyen emberből kevés van a szerb politikában, ezért nem adtuk fel és nem is fogjuk feladni” – nyilatkozta Radulović.

A párt készül a 2024-es helyhatósági és tartományi választásokra, de a rendkívüli köztársasági és fővárosi választásokra is.

Saša Radulović (Fotó: N1)