Az ellenzék szúrta ki a kormány honlapján, hogy a Koszovóról szóló dokumentum angol változatában Koszovó Köztársaság (Republic of Kosovo) szerepel.

Ana Brnabić kormányfő hétfőn ennek kapcsán azt mondta, az, hogy egy ilyen kifejezés megjelenhetett a kormány honlapján, a fordító megengedhetetlen hibája, valamint a kormány sajtószolgálata internetes csapatának a felelőssége, amiért az alkalmazottak viselik majd a következményeket.

Brnabić a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában a hibát nagyon súlyosnak és megengedhetetlennek nevezte, majd hozzátette, a szóban forgó hírt azonnal eltávolították a honlapról.

A kormánynál dolgozó fordító 2001 óta van alkalmazásban ezen a pozíción és az angol nyelv magisztere.

Brnabić egyidejűleg azt is nehezményezte, hogy az ellenzék kihasználta ezt a hibát és közzétette a nyilvánosság előtt.