Két héten belül elkészül az a szabályzat, amely meg fogja határozni azt, hogy melyik orvos hány vizsgálatot vagy műtétet kell elvégezzen, és ennek alapján kapja majd a fizetését – írta meg a Politika. Ez azt jelenti, hogy az orvosoknak új normájuk lesz, amit teljesíteniük kell.

Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár elmondása szerint két hónappal ezelőtt elkészült az az elemzés, amelyből kiderült, hogy az az orvos, aki havonta három műtétet végez el, ugyanannyit keres mint az, aki húsz beavatkozást is megcsinál, ami megengedhetetlen.

„Azt szeretnénk, ha az orvosokat a munkájuk szerint fizetnénk meg” – jelentette ki az államtitkár. Mint elmondta: az egészségügy minden területére készül majd egy felosztás a munka nehézségi foka szerint, és a koeficiensek és az elért pontok száma alapján fogják elszámolni az orvosok fizetését.

Illusztráció: Pixabay