A Topolyai Sport Club (TSC) a régió egyik legrégebbi egyesülete, amely az idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. A klub 1913-ban kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven, az utóbbi tíz évben pedig ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, hiszen a negyedik vonalból jutott fel a szerbiai első osztályba, vagyis a Szuperligába.

A klub alapításának 110. évfordulója alkalmából ebben az évben az első csapat játékosai jubileumi mezben lépnek pályára, melyben az alapítóktól kapott örökség és a klub korábbi játékosai előtt tisztelegnek.

– Generációkon keresztül építették a klubot arról álmodva, hogy egyszer az ország elit bajnokságában szerepel majd, illetve még ezt is túlszárnyalja. A jubileum alkalmából minden szurkolónak és szimpatizánsnak gratulálok és ígérem, hogy továbbra is keményen dolgozunk majd azért, hogy felkaroljuk a jövő tehetségeit tájainkon – mondta Zsemberi János klubelnök a jubileumi év kapcsán.

Az első topolyai focicsapatot 1912-ben alapították, amely hivatalosan 1913-tól kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven. 110 év alatt a klub többször cserélt nevet. Viselte a JAK, Egység, Topolya, illetve AIK elnevezést, mely néven igen sikeres periódust produkált az akkori jugoszláv másodosztályban. 2013-ban, a klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából visszavette az eredeti TSC nevet.

A 2018/2019-es idényben története legnagyobb sikerét érte el a klub, miután megnyerte a másodosztály küzdelmeit és feljutott a Szuperligába. A szezon végén a csapat kvalifikálta magát az Európa-ligába, miután a negyedik helyen zárta a 2019/2020-as bajnokságot. Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában játszotta a TSC és a román FCSB csapata azt az emlékezetes meccset, amely tizenkét gólt hozott, s amelyet végül a román együttes nyert meg a tizenegyesek biztosabb értékesítésével.

2021-ben adták át a klub új stadionját, a TSC Arénát, amely Szerbia legkorszerűbb stadionja. 4.500 férőhellyel rendelkezik, az UEFA besorolása szerint 3. kategóriába tartozik, ezzel pedig nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas.

A klub hosszú történelme során számos kiváló játékost nevelt ki. Többen közülük világhírű csapatokban játszanak ma is, mint például Dušan Tadić, a szerb felnőtt válogatott kapitánya, de a teljesség igénye nélkül ide sorolható Lőrinc László, Zvezdan Terzić, Zlatko Krmpotić, Nikola Žigić, Andrija Kaluđerović és Könyves Norbert is.