2021-ben 6,9 millió női tudós és mérnök dolgozott az EU-ban, ami 369 800-zal több, mint egy évvel korábban, így a tudományos és mérnöki területen dolgozók 41 százaléka nő – derült ki az Eurostat 2021-es adataiból.

Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők alulreprezentáltak az EU-ban vizsgált gazdasági tevékenységek valamennyi szektorában, bár a szolgáltatások terén nagyobb volt a nemek közötti egyensúly – az itt dolgozó tudósok és mérnökök 46 százaléka nő.

A légiközlekedésben az alkalmazottak 28 százaléka, a termelési szektorban a tudósok és mérnökök mindössze 21 százaléka  volt nő 2021-ben. A legalacsonyabb női arányt a vízi közlekedésben (8 százalék), a közlekedési eszközök gyártásában (12 százalék) és a gépjárműgyártásban (13 százalék) regisztrálták.

Az Eurostat jelentése szerint a tudásintenzív szolgáltatásokban a tudósok és mérnökök 46 százalékát nők tették ki, és mindössze 22 százalékuk volt olyan ágazatokban, mint a csúcstechnológiás gyártás és a tudásintenzív csúcstechnológiai szolgáltatások.

Az EU tagállamai között a női tudósok és mérnökök aránya jelentősen eltért 2021-ben. A legtöbb női tudós és mérnök Litvániában és Bulgáriában (52 százalék), Lettországban és Portugáliában (51 százalék), a legkevesebb pedig Luxemburgban (35 százalék), Németországban és Olaszországban (34 százalék), Magyarországon (33 százalék), illetve Finnországban (31 százalék) volt.

Szerbiában a tudományban dolgozó nők aránya az Eurostat adatai szerint régiótól függően 35-45 százalék között mozog.

Illusztráció: Pixabay