A fűtési szezon kezdete óta hidegek a gyárcsarnokok a kragujevaci Fiat gyárában. A Nova.rs tudomása szerint idén nem a megszokott időben kezdték el a fűtést a gyárban, ráadásul hivatalos választ sem kaptak azzal kapcsolatban, hogy miért nincs fűtés. A dolgozók arra panaszkodnak, hogy nehéz ilyen hidegben dolgozni, főleg most, hogy a külső hőmérséklet is mínuszos. Tavaly október óta tart ez a helyzet.

A dolgozók névtelenül elmondták, hogy a helyzetről nyilvánosan tilos beszélniük. Mint mondták egyetlen helység van fűtve a gyárban, oda járnak melegedni. A hideg mellett a nehéz munkaruha is nehezíti a munkavégzést, amiben nehezen tudnak hajolni, guggolni, mozogni – panaszkodtak a munkavállalók.

Egy volt szakszervezeti tag, Zoran Stanić ,akit tavaly elbocsátottak, a lapnak elmondta, hogy szerinte ha nem lesz a fűtés-kérdés megoldva, úgy ideiglenesen a munkát is leállíthatnák. Elmondta, hogy amennyiben a gyár spórolni szeretne, úgy egyszerűbb lenne leállítani a munkát, úgy ugyanis nem kell sem fűteni, sem takarítani.  A gyár egyébként saját fűtéssel rendelkezik, a városi távfűtési rendszeren kívül működik.

Zoran Stanić kiemelte, hogy korábban, a gyár normál ütemű munka mellett is figyelt arra, hogy a belső hőmérséklet szilárd legyen, és a munkakörülmények is jobbak voltak. A fűtésről azonban most a vezetőség hallgat.