Vlagyimir Putyin oroszbarát bábkormányt akar Moldova élére állítani, meg akarja akadályozni az ország uniós csatlakozását és be akarja vonni az Ukrajna elleni háborújába – ezt mondta hétfőn Maia Sandu moldáv elnök, írja a 444.hu.

Sandu szerint az orosz terv az, hogy Oroszországból, Fehéroroszországból, Szerbiából és Montenegróból érkező szabotőrök és provokatőrök segítségével tüntetéseket robbantanak ki, így érik el, hogy egy oroszbarát bábkormány vegye át a vezetést a volt szovjet tagállamban. A Kreml erőszakos terve viszont nem fog működni, mondta a moldáv elnök.

Oroszország Moldova elleni terveiről Volodimir Zelenszkij is beszélt a múlt héten az Európai Unió vezetőinek az ukrán hírszerzés információira hivatkozva.

Ivica Dačić szerb külügyminiszter ugyanakkor határozottan cáfolta moldáv elnöknő állításait.

– Követeljük, hogy a moldáv hatóságok sürgősen adjanak át minden rendelkezésükre álló információt, mi ugyanis eddig nem kaptunk Moldovából semmilyen erre vonatkozó tájékoztatást – közölte a szerb külügyi tárca vezetője.

Dačić hozzátette, hogy nemzetközi viszonylatban rengeteg az álhír, Szerbia pedig nem engedi meg, hogy álhírekkel rombolják az ország tekintélyét, ártsanak Szerbia érdekeinek és a két ország közötti jó kapcsolatoknak.

– Arra utasítottam a Kisinyovba akkreditált nagykövetünket, hogy Moldova külügyminisztériumától sürgősen követeljen magyarázatot az államfő kijelentéseire, és hogy sürgősen adjanak át minden információt azokról a személyekről, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az említett erőszakos akciókban közreműködhetnek – nyilatkozta a Tanjugnak Dačić.

A szerb külügyminiszter arra is emlékeztetett, hogy Szerbia törvényei szerint bűncselekménynek minősül az, ha az ország állampolgárai külföldön fegyveres harcokban vesznek részt.

Moldova egyébként éppen politikai válságban van, február 10-én ugyanis lemondott a kormány. Natalia Gavrilita miniszterelnök kormánya 2021 augusztusában lépett hatalomra, a koronavírus-járvány és az ukrajnai invázió hatásai viszont komoly nehézségeket okoztak az országnak, a leálló orosz gázszállítás miatt például komoly energiaválság alakult ki, ami kormányellenes tüntetésekhez is vezetett. Maia Sandu a parlamenti pártokkal konzultálva kíván felkérni egy új miniszterelnök-jelöltet a kormányalakításra.

Maia Sandu moldáv elnök (Fotó: Beta/AP Photo/Aurel Obreja)