Egy újabb fagyos, poros, zajos, munkával töltött éjszaka, hogy túlélőt találjanak a törmelékek alatt. A törökországi Kahramanmaras városában egy tévéstáb segít – hőkamerával kutat életjelek után a romok között, írja a Euronews.

De, és egye gyakrabban csak holttesteket találnak. .. és a halálos áldozatok száma egyre nő. Már meghaladja a 34 ezret a két országban… és várhatóan még tovább emelkedik.

Daruk, markológépek, buldózerek mozgatják a törmeléket. Ez annak a jele, hogy a szakemberek úgy gondolják; a romhalmaz alatt már nincs senki, aki még életben lehet.

Ugyanez a helyzet Hatay városában is, amelyet a múlt hétfői 7,8-as földrengés szinte porig rombolt.

Egy helyi asszony arról beszél, hogy „a földrengés utáni első három napban még hallottunk hangokat a romok alól, de most már semmit sem hallunk. Senki sem él.”

Az ENSZ segélyszervezete szerint Szíriában hiányoznak a megfelelő források a kutatáshoz, mentéshez. A földrengés sújtotta térségben élők úgy érzik, cserben, magukra hagyták őket.

A segélyek a szíriai kormány és a lázadók által ellenőrzött területek közötti jóváhagyási problémák miatt késlekednek. – Ez a gond a több mint egy évtizede tartó polgárháborúban gyökerezik.

A helyi polgári védelem vezetője arról panaszkodik, hogy „az elmúlt 12-13 évben nem kaptak új eszközöket, még fáklyákat sem. Nincs semmink! Ha lenne felszerelésünk, százakat vagy még több embert megmenthettünk volna”.

Az ENSZ-segélyek egy része eljutott a szíriai Latakiába, és a libanoni Hezbollah síita mozgalom 23 teherautóból álló konvoja is élelmiszerrel, orvosi felszerelésekkel. A régió Bassár el-Aszad szíriai elnök egyik fontos tartománya.

Szíriában milliók váltak földönfutóvá, pillanatnyilag mintegy 900.000 embernek lenne szüksége meleg ételre. Az emberek autókban, improvizált sátrakban töltik az éjszakákat, amelyek idején a hőmérsélóklet -10 Celsius-fokig csökken.