A Belgrád és Budapest közötti vasút 2025-re elkészül, és a vonatok nem fognak vesztegelni a határon, mert a vám- és határellenőrzést a két fővárosban ejtik majd meg – közölte kedden Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, aki Belgrádban tárgyalt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszterrel.

A találkozón egyéb infrastrukturális projektekről is szó esett, ezek közé tartozik a Szabadkát és Szegedet, valamint a Szabadkát és Baját összekötő vasútvonal, továbbá a szerb-magyar határon lévő hercegszántói határátkelő és a szerb-román határon lévő nákófalvai határátkelő közötti gyorsforgalmi út kiépítése is.

A miniszterek a Dunát is sok lehetőséget kínáló útvonalnak tartják, és Lázár János azt is bejelentette, hogy a magyar állam Tompánál és Hercegszántónál is lehetővé fogja tenni a fölhajtást az autópályára.

A tervek szerint legkésőbb 2024 elejére elkészül a Szabadkát és Szegedet összekötő vasútvonal, amelyen a két város között 40 perc alatt tudnak majd közlekedni az utasok.

Lázár János javaslatára a két minisztérium munkacsoportokat hoz létre, amelyek a menetrendek kialakításán és a határátlépés könnyítésén fognak dolgozni.

Lázár János és Goran Vesić Belgrádban (Fotó: Lázár János/Facebook)