Pályázatot írt ki a véderőminisztérium a katonai iskolák iránt érdeklődő diákok számára, akik március 31-ig jelentkezhetnek ezekbe az oktatási intézményekbe, tudatta a szerb védelmi tárca.

A katonai akadémia 175 jövőbeni kadét számára írt ki pályázatot, míg a Katonai-Egészségügyi Akadémia orvosi kara 17 hallgatóra számít., a Katonai Gimnázium 75 diákot vár az általános szakra, 30-at a pilótaképzőbe, a Katonai Szakközépiskola pedig 65 tanuló számára biztosít helyet.

A középiskolák a 2007-ben, vagy azt követően született fiúk és lányok jelentkezését várják. A gimnáziumba jelentkezőknek amellett, hogy teljesíteniük kell az előírt feltételeket, fizikai képességeikről is számot kell adniuk, emellett matematikából, illetve szerb nyelv és irodalomból is felvételizniük kell. Amellett, hogy a jelentkezők pszichológiai, valamint egészségügyi képességeit is felmérik, a kandidátusoknak át kell esniük a nemzetbiztonsági ellenőrzésen is.