„Szerbián számon kérték az Oroszország elleni szankciók bevezetését. Nem tudom, meddig tudjuk ezt halasztani, de amíg nem muszáj, nem vezetjük be őket” – írta ki Instagram-profiljára Aleksandar Vučić államfő azt követően, hogy február 18-án a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián találkozott Josep Borellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselőjével.

Szakértők szerint Vučić nem véletlenül hozakodott ismét elő ezzel a témával. „Azt gondolom, hogy a Nyugat úgy véli: a Belgrád és Moszkva közti kapcsolatot nem a szankciók bevezetésével, hanem a koszovói kérdéssel vágják el. Ezért lett ennyire időszerű a francia-német javaslat és ezért támogatja ezt a tervet ilyen határozottan az Egyesült Államok is” – véli Vuk Vuksanović, a belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatója.

Nemanja Todorović Štiplija, a Politika Központ igazgatója a nova.rs portálnak úgy nyilatkozott, hogy Borell ezen a találkozón valószínűleg csak azt ismételte meg, amit már mindenki jól tud: Szerbia csatlakozzon azokhoz az európai országokhoz, amelyek szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben. „Senki sem várja el azt, hogy Szerbia ezt azonnal tegye meg, lehetősége van arra, hogy fokozatosan csatlakozzon. De az nyilvánvaló, hogy Szerbia eddig egyetlen lépést sem tett ennek érdekében” – nyilatkozta Štiplija.