Újabb, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökországot az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint. A rengéseket Szíriában, Egyiptomban és Libanonban is érezték – írja az MTI. Az újabb földmozgás epicentruma 2 kilométeres mélységben volt Defne városánál.

Személyi sérülésekről egyelőre nem érkeztek hírek, a Reutersnek nyilatkozó szemtanúk szerint ugyanakkor több épület is megrongálódott az újabb rengés következtében. A lap szerint a földrengés után pánik tört ki az érintett területeken, a mentőcsapatok tagjai közben az utcákat járják sérültek után kutatva.

Február 6-án éjjel 7,8-as erősségű hatalmas földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. Törökországban a halálos áldozatok száma vasárnap 40.689-re emelkedett. A szíriai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy a földrengés halálos áldozatainak végső száma a kormány ellenőrzése alatt álló országrészben elérte az 1410 főt, az ENSZ becslései szerint azonban a szíriai halálos áldozatok száma 8500-ra tehető.

Törökországban a február 6-i földrengés után (Fotó: Beta)