A SEOS mozgalom és a Ne damo Jadar szervezet kérvényt adott át a szerbiai képviselőházban, hogy a lítium és bór bányászatának tartós betiltását szorgalmazó népi kezdeményezést a parlament sürgősen tűzze napirendre. A hatályos törvények értelmében azt már az átadást követő első rendes parlamenti ülésen meg kellett volna vitatni.

A képviselőház előtt összegyűlt aktivisták azonban rámutattak, hogy nem világos számukra, hová tűnt a 38.000 polgár által aláírt kezdeményezés, és az sem, hogy Vladimir Orlić házelnök saját magát annyira szuverénnek tekinti, hogy nem ismeri el a polgárok szuverenitását, és így még azt is megengedte magának, hogy elveszítse a népi kezdeményezést és vele együtt az összes aláírást.

– Azért jöttünk ide, hogy emlékeztessük őket, és kérelmet adjunk át, illetve figyelmeztessük is őket, hogy több ízben is megsértették a törvényt és az alkotmányt azzal, hogy a népi kezdeményezést nem tűzték napirendre. Ez a nap előbb utóbb eljön, nekik pedig nyilatkozniuk kell, hogy az ország ellen dolgoznak-e, vagy annak megmaradása érdekében – nyilatkozta a helyszínen Zlatko Kokanović.

– Látják, ez itt egy ceruzaelem. Az az államelnök, aki azt gondolja, hogy a lítium jó, és mindazok, aki azt gondolják, hogy a lítium jó, vegyenek egy ilyen elemet és egyék meg. A másik dolog pedig ez a tej, amit reggel fejtünk a tehénből és a kenyér. A lítium valahol lent, a föld mélyén van, ezekből pedig mindannyian élünk… Ezzel a szelet kenyérrel és a fél kiló tejjel egész nap és minden nap el lehet éldegélni – egészítette ki az előző felszólalót Dragan Simović.