Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói kormányfő is megerősítette, hogy jelen lesz a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd újabb fordulójában, amire hétfőn Brüsszelben kerül sor.

A megbeszélésen az Európai Unió javaslata szerepel, amellyel a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatok rendezését irányozza elő – közölte az Európai Külügyi Szolgálat.

Josep Borell, az EU kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, illetve Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja 15 órától először négyszemközt tárgyal a szerb és a koszovói politikussal, majd közös ülésre kerül sor.

A megbeszélést követően a tervek szerint Josep Borell nyilatkozik majd az újságíróknak.

A négy politikus a tárgyalások egy korábbi fordulójában (Beta)