A propaganda egyik legközkedveltebb eszköze a címkézés, vagyis az ellenfél becsmérlő megjegyzésekkel való lejáratása. Ez a technika ma már a mindennapjaink része, hiszen a pletykálkodás, a megszólás, a lenézés, a lekicsinylés, ítélkezés olyannyira megszokott, hogy természetesnek tartjuk. Sorozatban terjesztjük az előítéleteket, a sztereotípiákat, melyek egykor volt uralmi rendszerek csökevényei. A propagandagyártók a történelem folyamán újabbnál újabb ellenségeket alkottak: az ókorban a barbárok; a középkorban az eretnekek, a boszorkányok; az újkortól kezdve a szabadkőművesek, a zsidók; a 20. századi nyugati világban a kommunisták, a keletiben a tőkések. A jelenlegi propaganda a hatalom számára kényelmetlen témákat feszegető embereket összeesküvés-elméletet terjesztőknek titulálja.

Az elmúlt három évben azt láthattuk a világjárvány kapcsán, hogy számos, korábban elismert egészségügyi, gazdasági szakértő került az összeesküvés-elméletek világának süllyesztőjébe csak azért, mert bírálni merészelték a hatalmat a bevezetett, meggondolatlan rendeletek, előírások kapcsán, vagy mert alternatív gyógymódokat ajánlottak e betegség kezelésére. Így történt ez Svédország esetében is, amelyet kipellengéreztek azért, mert az ország vezetése egy kevésbé szigorú szabályozás mellett döntött. – Wilhelm József jegyzete teljes terjedelmében a Családi Kör 2023. február 23-án megjelent számában olvasható.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

Döntött a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította azt a keresetet, amelyet 11 katonai nyugdíjas indított Szerbia ellen. (Ezt a keresetet az öregségi nyugdíjak 2014 novembere és 2018 szeptembere közötti időszakban történt csökkentése miatt nyújtották be.) A bíróság az indoklásában leszögezte, hogy a nyugdíjak csökkentése nem ellentétes sem az alkotmánnyal, sem a Szerbia által ratifikált nemzetközi szerződésekkel. – Takács Magda írása

Orosz emigráció Szerbiában egykor és most
Az ország tudományos életén, kultúráján és művészetén is mély nyomot hagytak a két világháború között itt menedékre lelt oroszok – Lev Tolsztojnak több unokája is Vajdaságban telepedett le az orosz szocialista forradalom után A becslések szerint az elmúlt egy évben, azaz Ukrajna 2022. február 24-i lerohanása óta nagyjából egymillió orosz hagyta el a hazáját, közülük közel 200 ezren érkeztek Szerbiába. – Fehér Rózsa riportja

Alázatról, szeretetről és a művészi szépről
Ezúttal egy olyan, a mai világban ritkaságszámba menő, sokoldalú képzőművész kiállításában gyönyörködhetünk itt, a szabadkai Népkörben, akinek magatartására, a művészi elhivatottsághoz való hozzáállására – ebben az önreklámozástól hemzsegő kortárs társadalomban – a feltétel nélküli alázat jellemző. – Káich Katalin írása

Rossz hírek országa?
Felháborodott olvasói üzenet érkezett a minap a Szabad Magyar Szó közösségi oldalának postaládájába. Azt nehezményezte az (egyébként külföldön, Svájcban élő) olvasó, hogy a hírfolyamban csak negatív híreket talált, csak tragédiákról értesült, amikor az itthoni dolgokról szeretett volna tájékozódni. – Tómó Margaréta vezércikke

Egy törékeny asszony, aki mindenben járatos
A 91 éves Varga Anna vendégei voltunk Muzslyán – Précz István riportja

JEGYZET: Ilyen nagy a baj?! – Both Mihály írása

KÖZÖS TÉRBEN: Keletre a helyzet változatlan – Vataščin Péter jegyzete

TÁRCA: A nyugdíj díjazása – Nagy Nándor kommentárja

OKTATÁS: A kirándulások végnapjai? – Beretka Ferenc jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: A konkordátum előkészítése és bukása – Részletek dr. Zapletán Géza főtisztelendő doktori disszertációjából

VAJDASÁGON ÁT: A bácsföldvári harangok története – Czini Tibor bácsföldvári harangozó cikke

NAGYVILÁG: Fegyvert kértem, nem fuvart – Kocsányos Pálma jegyzete

ASZTALIZENE: A szerelemről – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Ványai Fehér József versei

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Felkiáltójelek az iratokon – Szabó Palócz Attila írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Tíz fontos gondolat Vekerdy Tamástól a gyereknevelésről

EGÉSZSÉGÜNK: A csontfájdalom lehetséges okai

HOROGRA AKADVA: Horgásztalálkozó a TOPfish jubileumán – Huzsvár József cikke

SPORT: Legenda a zűrzavarban – Németh János kommentárja

KONYHA: Böjti receptajánlatunk

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

Lapszemle