Különösen fontos tartalom ez azokban az időkben, amikor kéretlen propagátorok hirdetik a médiában, de főleg a közösségi oldalakon a verés nevelési szerepét, miközben épp most temettek el Szerbiában egy kétéves kislányt, akit a nevelőapja vert halálra, az édesanyja pedig meg sem kísérelte megvédeni. Nem biztos, hogy azért – bár, ki tudja –, mert kifejezetten monstrum, hanem mert gyerekkora óta arra nevelték, hogy a verés hatásos, ha a gyerek nem akar szót fogadni. Jellemző mozzanata ennek a szörnyű esetnek, hogy az anya idősebb gyermekét az édesapa kiemelte a bántalmazó kapcsolatból, a nagyapa pedig vállalta a nevelését – viszont a kislányt, a magatehetetlent sorsára hagyták, feltehetően, mert még nem tudta elmondani, mi történik vele, s valószínűleg, mert kevésbé számított sorsa a fiúénál. Miként feltehetően az anyja sem kapott soha semmilyen helyes mintát arról, hogy mire van joga és lehetősége egy nőnek. Nem mintha ez felmentené annak lelkiismereti és jogi súlya alól, hogy hagyta, a szeme láttára bántalmazzák a gyermekét, miközben egy szerető, gyermeke életét a magáénál is többre becsülő anya a saját testi épségét sem kímélve próbálta volna védeni.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.