Szerbiában az úgynevezett nemzeti nyugdíjat a kulturális dolgozóknak, valamint a sportolóknak ítélhetik oda. Évente mindössze  20 művész részesülhet elismerésben a nemzeti kultúrához és a nemzeti kisebbségek kultúrájához való kiemelkedő hozzájárulásáért.

Az összeget a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak, valamint művészeknek ítélheti oda az állam. Idén azok a sportolók kaphatják meg az akár 250 000 dináros összeget, akik érmet szereztek, valamint teljesítették az állam által előírt feltételekt.
A sportolók esetében ez a nyugdíj idén 84 227 és 252 681 dinár között mozoghat, de ezen felül még kivételes teljesítményért is juthatnak külön pénzjutalomhoz, amely 10 000 és 45 000 eurós egyszeri támogatást jelent. A művészek esetében ködösebb, hogy ki kaphatja meg ezt az összeget, viszont a művésznek a már meglévő nyugdíja felett ítélhetik oda az összeget, amely 2023-ban 73 114 dinár – foglalta össze a 021.rs.