Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap bocsánatot kért az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesetében érintettek családtagjaitól.

Miniszterelnökként mindenkinek, de különösen az áldozatok hozzátartozóinak tartozom azzal, hogy bocsánatot kérek

– írta a görögöknek címzett, Facebook-oldalán közzétett üzenetében. Március 1-jére virradóra frontálisan összeütközött egy személyszállító és egy tehervonat a közép-görögországi Lárisza közelében. Több kocsi kisiklott és három kigyulladt. A szerencsétlenségben ötvenheten meghaltak és sokan megsérültek.

A 2023-as Görögországban nem lehetséges, hogy két vonat ellentétes irányban közlekedik ugyanazon a vonalon úgy, hogy senki sem veszi észre. Nem tudunk, nem akarunk és nem is szabad elbújni az emberi mulasztás mögé

– hangsúlyozta a konzervatív vezető. Micotákisz azután nyilatkozott, hogy ismét Molotov-koktélokat dobtak egy rohamrendőri szakaszra Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában, ahol a baleset számos áldozata élt. A baleset helyszínéhez legközelebb eső Lárisza állomásfőnöke elismerte a felelősséget a szerencsétlenségért. A média szerint tapasztalatlan és rövid ideje pozíciójában lévő 59 éves férfit vasárnap hallgatja meg a bíróság „gondatlanságból elkövetett emberölés” lehetséges vádja miatt.
Az elmúlt hetekben többen felhívták a figyelmet a leromlott vasúti hálózatra, a jelzőrendszer különböző problémáira és a vasútbiztonsági hiányosságokra, miközben a szakszervezetek képviselői a munkaerőhiány miatt kongatták a vészharangot.

Athénban és Szalonikiben több összecsapásra került sor a rendőrség és a tiltakozók között az elmúlt napokban a baleset miatt. A feldühödött görögök vasárnap délben ismét tüntetést terveznek az athéni parlament előtt.