„Sokkal türelmesebbek a pedagógusok itt, mint otthon. Itt kettestől megy hatosig az osztályozás. Volt háztartástan, tanultunk kötni, varrni. A gyerekek gonoszak, az első három év maga volt a pokol. Mivel nem tudtam a nyelvet, kiközösítettek. Az első három évben volt honvágyam, hiányoztak a barátaim, a bátyjáék és a tati is, a mami viszont itt volt velünk. Visszagondolva mégis jobb, hogy gyerekként jöttem ki, mert gyorsabban megtanultam a nyelvet, könnyebben beilleszkedtem, valamint előbb megismerkedtem a svájci szokásokkal, és párhuzamot tudtam vonni az otthoni mentalitással is.”
Évekkel ezelőtt három fiatal lány három különböző országba költözött a családjával a jobb élet reményében. Mindhárman Óbecsét hagyták el tíz, tizenkettő, illetve tizennégy éves korukban. Elbeszélésükből kiderül, milyen az adott ország iskolarendszere, és milyen eltérések vagy párhuzamok vannak a külföldi és az itthoni oktatásban.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.