Szerdán Óbecsén lezárták a Köztársaság utcát a Nikola Tesla és  Hajduk Veljko utcák között, és az itt található óvodából, illetve iskolából a gyerekeket is hazaküldték, mert az alsóvárosi kútnál szivárgást észleltek.

A Szabad Magyar Szó érdeklődésére Kuti Gábor műszaki igazgató elmondta: a 2005 óta létező, évek óta nem működő furat egy héttel ezelőtt elkezdett habzani, gázszivárgást jelző, egyre erősödő sistergést is lehetett hallani, és tegnap már megindult a gáz- és vízfolyás, sőt homok is került a felszínre.

2012-ben a szóban forgó kúttól mindössze 10 méterre történt egy erupció, akkor a kitört gáz elfojtását az újvidéki NIS különleges egysége végezte el. A mostani furat egy-másfél év után magától elapadt – míg működött, látni lehetett, hogy vize zavaros, homokos, rossz minőségű, de a végleges lezárása nem történt meg. A fennálló gázkitörés veszélye miatt ezt a furatot is le kell zárnia a NIS-nek, de az, hogy erre mikor kerül sor, valószínűleg a válságstáb folyamatban lévő ülése után derül ki.

2012. március 29-én ettől a kúttól csupán 10 méterre 336 méter mélyről gáz, víz és homok tört a magasba, mintegy 20 méterre a talajszint fölé. Nem sérült meg senki, a gáz nem gyulladt meg. Akkor a NIS szakértői megállapították, hogy 80%-ban nitrogén alkotja a gázkeveréket és hogy metánból kevés van. A gázkitörést április elsején fojtották el.

A mostani szivárgás miatt rendkívüli helyzetet hirdettek ki a második helyi közösség területén.

Fotó: MojBecej