Szerbiában eddig mintegy 27 kar jelentett be tandíjemelést a következő tanévre. A Belgrádi Egyetemen 14 kar emeli meg a tandíj árát, az Újvidéki Egyetemen öt karon, Nišben két karon, míg Kragujevacon hat karon jelentettek be áremelést. Novi Pazarban az állami egyetem még nem foglalt állást arról, hogy lesz-e tandíjemelés, ez a március végére tervezett szenátusi ülés után derül ki. A Pristinai Egyetem Kosovska Mitrovicában működő kara sem döntött még a tandíjak összegéről.

A legnagyobb csapást a gólyák és szüleik zsebére a belgrádi Építészmérnöki Kar méri, amely úgy döntött, hogy az első évben 60 ezer dinárral, 240 ezerről 300 ezer dinárra emeli a tandíjat, itt az idősebb diákok esetében 36 ezer dinárral (240 ezerről 276 ezer dinárra) emelik a tandíjat. 50 százalékkal magasabb tandíjra számíthatnak ezen kívül a Gépészmérnöki Kar gólyái, akik eddig 72 ezer dinárt fizettek,most viszont 108 ezer dinár lesz a tandíj.

A Közlekedési Kar is új árakkal indítja az új tanévet, 108 ezerről 130 ezer dinárra emelik a tandíjat. A Villamosmérnöki Kar legvonzóbb, szoftvermérnöki szakán, önköltségen tanulók is magasabb tandíjra számíthatnak, ahol az eddigi 243.500-ról 282 ezer dinárra emelték az összeget, míg az elektromérnöki és számítástechnikai szakon 108 ezerről 126 ezer dinárra nőtt a tandíj.

A belgrádi karok tandíjainak új összege már megközelíti az olaszországi, németországi és ausztriai állami karok tandíjait. A szerbiai fiatalok és a külföldi oktatási intézmények közötti közvetítéssel foglalkozó Info Edukacija azt közölte, hogy ma már szinte megegyezik az önköltségen tanuló diákok tandíja Bécsben, Münchenben, Milánóban és Belgrádban, írja az euronews.com.