12 és 18 év közötti gyerekekkel végzett kísérletet egy családi pszichológus, az alanyoknak 8 órát kellett volna eltölteniük telefon, internet, rádió és televízió nélkül. Senki nem számított a sokkoló végeredményre: a 68 indulóból csak két kislány és egy kisfiú volt képes teljesíteni a kihívást, hárman öngyilkosságra gondoltak, öten pánikrohamot kaptak, többen rosszul voltak, izzadtak, szédültek stb., és majdnem mindegyikük félelemmel és szorongással küzdött csupán 2-3 órával a kísérlet megkezdése után. Tíz gyerek a harmadik óra után adta fel, a többiek már az első két órában.

A gyerekek a kísérlet ideje alatt ettek, olvastak vagy megpróbálta olvasni, házi feladatot írtak, néztek ki az ablakok, sétálgattak a lakásban, elmentek a boltba, legóztak, takarítottak, a háziállatokkal játszottak, tornáztak, zenéltek, verset írtak, tömegközlekedtek órákon át stb.

Miután feladták a kísérletet, 14-en azonnal a közösségi hálóra csatlakoztak, 20-an felhívták a barátjukat, hárman a szüleikkel beszéltek telefonon és öten a barátokkal találkoztak. A többiek tévéztek vagy interneteztek, de majdnem mindannyian azonnal elindítottak valamilyen zenét. A kísérlet megszakítása után minden szorongás, félelem, tünet egy csapásra eltűnt. Mindannyiukat meglepték azok a sötét gondolatok, amelyek eluralkodtak rajtuk a kísérlet alatt. A három gyerek, akik teljesítették a kihívást, nem tapasztaltak negatív energiákat.

63 tinédzser utólag hasznosnak tartotta a kísérletet, hatan többször is megpróbálkoztak vele –nekik az 5. vagy a 6. alkalom után sikerült kitartaniuk.

Illusztráció: Pixabay