A finn miniszterelnök március 10-én Kijevbe látogatott, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A két politikus először sebesült katonákat látogatott meg egy kórházban, majd részt vettek egy március 7-én elesett katona temetésén, írja a 444.hu.

Zelenszkij emellett megköszönte, hogy Finnország kitartóan segíti az ukránokat. A finnek a napokban már a tizennegyedik fegyverszállítmányukat küldték Ukrajnának. Sanna Marin elmondta, hogy a szállításokat a jövőben is folytatják.

A finn miniszterelnök emellett arról beszélt, hogy támogatja az ukrán elnök béketervét, valamint szeretné, ha a NATO felvenné tagjai közé Ukrajnát. Egyelőre azonban még a finnek sem tagjai a katonai szövetségnek. Marin megerősítette azt is, hogy Finnország részt fog venni Ukrajna újjáépítésében.

Sanna Marin finn miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kegyelet virágaival az orosz-ukrán háborúban Ukrajna elesett védőinek emlékfalánál Kijevben, 2023. március 10-én (Fotó: Beta/Ukrán elnöki hivatal/AP)