Bosznia-Hercegovinának élnie kell a lehetőséggel, és ki kell használnia, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború miatt engedékenyebbnek mutatkozik a bővítésre – hangsúlyozta Robert Golob szlovén miniszterelnök hétfői szarajevói látogatása során.

Az N1 regionális hírtelevízió beszámolója szerint a szlovén kormányfő a Borjana Kristo boszniai miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Szlovénia szeretne Bosznia-Hercegovina legjelentősebb szövetségese lenni, és ennek érdekében minden támogatást és segítséget megad az országnak az európai integráció felé vezető úton. Ennek jegyében Ljubljana egymillió eurót adományoz Szarajevónak műszaki segítség címén.
Bosznia-Hercegovina 2016-ban adta át csatlakozási kérelmét Brüsszelnek, az Európai Unió pedig 2019-ben állított fel egy 14 pontból álló feltételrendszert, amelyet a tagjelöltség elnyerése érdekében Szarajevónak teljesítenie kellett. Ezek a feltételek ugyan nem teljesültek, de az ukrajnai háború miatt az EU tavaly decemberben megadta a tagjelölti státust Boszniának.
Robert Golob ezzel összefüggésben kiemelte: óriási változások vannak az Európai Unióban. „A változás történelmi. A bővítési folyamatot húsz éven át lassították az úgynevezett technikai-adminisztrációs gondok. Mára az EU-bővítés politikai kérdéssé vált, ezért meg kell ragadni a pillanatot” – húzta alá, majd kijelentette: „Bosznia történelmi lehetőség előtt áll, hogy kihasználja a megváltozott körülményeket”.
Borjana Kristo a sajtótájékoztatón kiemelte: országa számára stratégiai fontosságú az európai uniós tagság, és mindent megtesznek az elnyerése érdekében.
A boszniai miniszterelnök megerősítette, hogy a két ország között hagyományosan jó a gazdasági és a politikai kapcsolat, és a gazdasági együttműködés további bővítését tervezik.