Alapos okkal feltételezhető, hogy Vlagyimir Putyin és Marija Lvova-Belova büntetőjogi felelősséggel tartozik az ukrán gyermekek jogellenes elhurcolásáért és átszállításáért Oroszországba az ügyészség által végzett független vizsgálat során összegyűjtött és elemzett bizonyítékok alapján – jelentette ki Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közleményében, amely azt is pontosítja: az ügyészség azért kérte az orosz elnök és az elnöki hivatal gyermekjogi biztosa elleni elfogatóparancs kiadását, mert árvaházakból és gyermekotthonokból elhurcolt gyermekek százairól szerzett tudomást.

Elmondta, a cselekmények azt a szándékot mutatják, hogy az érintett gyermekeket véglegesen elszakítsák saját országuktól. A gyermekek közül sokakat örökbe adtak Oroszországban, amit megkönnyített egy, az orosz elnök által kiadott rendelettel módosított, az orosz állampolgárság megadásának eljárását felgyorsító törvény – tájékoztatott a főügyész az MTI szerint.

„Gondoskodnunk kell arról, hogy a feltételezett bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonják, és a gyermekeket visszaadják családjuknak és közösségeiknek. Nem engedhetjük meg, hogy a gyerekeket hadizsákmányként kezeljék” – fogalmazott.

Az ICC kérelmet elbíráló bírói tanácsa Putyinnal és Lvova-Belovával szemben azért adott ki elfogatóparancsot, mert megalapozott a gyanú, hogy személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. A bűncselekményeket feltételezhetően Ukrajna megszállt területein követték el 2022. február 24-től kezdődően.

Khan közölte: továbbra is együttműködésre törekszik Oroszországgal az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, és biztosítani fogja, hogy a büntetőbíróság kötelezettségének eleget téve a terhelő és a felmentő körülményeket egyaránt kivizsgálja.

Az ICC főügyésze kijelentette: hivatala további elfogatóparancsok kiadását fogja kezdeményezni, ha a bizonyítékok ezt alátámasztják.

Az ukrán kormány adatai szerint  összesen 16 221 gyermeket deportáltak jogellenesen Oroszországba Az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága szerint több száz ukrán gyermek illegális Oroszországba szállítására van bizonyíték.

Khan a BBC-nek nyilatkozva elmondta: az ukrajnai gyermekek kényszerdeportálása helyett Oroszország más eszközökhöz is folyamodhatott volna, ha célja a gyermekek védelme volt. „Ha egy adott területen veszélyben volt a gyermekek élete, Ukrajna más területeire kellett volna őket áthelyezni, ahol ez a veszély nem érvényesült. Ha erre nem volt lehetőség, harmadik országba való áthelyezést kellett volna felajánlani” – mondta a főügyész.

Az AP kiderítette, hogy orosz hivatalnokok Oroszországba vagy orosz fennhatóság alatt álló területre deportálták az ukrajnai gyerekeket a szülők, gondviselők jóváhagyása nélkül, sok esetben azt hazudták a gyerekeknek, hogy a szüleik lemondtak róluk, orosz családokhoz vitték őket, személyazonosságukat megváltoztatták és orosz állampolgárságot adtak nekik.

Háború esetén a gyermekek kényszerdeportálása és adoptálása háborús bűn, a népirtás egyik formája, ugyanis azt az ellenséges nemzethez való tartozás tudata eltörlésének szándéka vezéreli.