Budapesten alapít vállalatot a Srbijagas, a bolgár kormány elképzelése pedig az, hogy regionális megállapodás szülessen a gáz vásárlásáról mindegyik érintett ország számára, jelentette be Dušan Bajatović, a vállalat igazgatója a Pink Televízión.

Bajatović kiemelte, hogy ezt nem egyszerű megvalósítani, mert mindenkinek az a legfontosabb, hogy önmagát védje, de hozzátette, ez az első alkalom, hogy ilyesmi szóba került. Szerbiának jelenleg van felesleges gáztartaléka, ami a hosszútávra kötött szerződéseknek köszönhető. Ennek következménye, hogy 100 millió köbméter gáz maradt meg.

„Az emberek takarékoskodtak, a villanygazdaság jól áll, szénből állít elő áramot, nem gázból, ezért döntöttünk úgy, hogy tároljuk azt, Bajatović, majd hozzátette, hogy Magyarországon is van tartalék, ahol a tározókat további egy évre bérbe vették és ki is fizették a bérleti díjat.

Szerbiának 800-900 millió köbméter gáztartaléka lesz, az egész országnak pedig egy idényben mintegy 1,6 milliárd köbméter gázra van szüksége. Bajatović kiemelte, ügyelni fognak arra, hogy a tartalékból idényen kívül se fogyasszanak.