Európa részeként megbecsült ország akarunk lenni, ahová jönnek a befektetők, és ahol az emberek jól élnek. Ez csak akkor lehetséges, ha Oroszországgal szemben ugyanolyan, vagy legalább hasonló politikát folytatunk, mint az összes többi európai ország. Két lehetőség van: az egyik, hogy Szerbia csatlakozik Európához, és megváltoztatja álláspontját, vagy a másik, hogy minden európai ország csatlakozik hozzánk, és ők fogadják el a mi politikánkat” – mondta Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke Čačakon a „Szerbia az EU-ban 2030” kampány részeként.

„Mindenki számára világos, hogy ez a második dolog nem lehetséges, mint ahogyan az sem, hogy Oroszországhoz, vagy Kínához csatlakozzunk. Így az egyetlen lehetőség számunkra Európa, vagyis az Európai Unió. Ahhoz, hogy részesei lehessünk, változnunk kell, olyan országot kell létrehoznunk, ahol nem a korrupció és a szervezett bűnözés uralkodnak, ahol nincsenek árat emelő monopolisták, ahol egy rohamrendőrnek nem kétszer annyi a fizetése, mint egy szakorvosnak, vagy négyszerese egy tanárénak, és amelyben a hazai üzletemberek nem másodrangúak, továbbá, ahol az emberek tiszta levegőt szívhatnak” – mondta Đilas.

„Mindez és minden más, amin változtatnunk kell ahhoz, hogy az Európai Unió részévé váljunk, nekünk kedvez. Be kell lépnünk az Európai Unióba, mert ez Szerbia érdeke” – zárta szavait a politikus.

„Šumadija és Nyugat-Szerbia régióiban a legnagyobb a lakosságcsökkenés. A nagyobb városokba és más régiókba való migráció egyik fő oka a regionális különbségek és a más városokhoz viszonyított egyenlőtlen lehetőségek. Ennek a tendenciának a megállításához szükséges, hogy az állam konkrét és célzott intézkedéseket hozzon, és európai források segítségével jobb feltételeket teremtsen az embereknek az adott régiókban maradáshoz” – emelte ki Dalibor Jekić országgyűlési képviselő Čačakon.