Közös Stratégiai Együttműködési Tanács megalakulását helyezte kilátásba Magyarország és Szerbia. Az összefogás ötletét nagyszerűnek és az új globális helyzethez való alkalmazkodás egy formájának tartják a Szputnyik beszélgetőtársai. A cikkben nyilatkozó Pásztor Bálint kiemelte, Brüsszelben nem túl boldogok az ilyen kapcsolatok miatt, de ez egyáltalán nem lényeges, a fontos az, hogy az együttműködés hasznot hoz Magyarország és Szerbia polgárainak.

A tanács biztonsági, terroristaellenes akciókkal foglalkozna, Aleksandar Vučić szerb elnök pedig annak a lehetőségét is felvetette, hogy a két ország hadserege és rendőrsége között is együttműködés alakuljon ki.

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke a Szputnyiknak azt mondta, hogy “Brüsszelben nem túl boldogok az ilyen kapcsolatok miatt, de ez egyáltalán nem lényeges, a fontos az, hogy az együttműködés hasznot hoz Magyarország és Szerbia polgárainak”, fogalmazott Pásztor Bálint, majd hozzátette, hogy a biztonsági kérdés nagyon fontos, ez új téma a világban kialakult helyzet miatt. Azonban nemcsak az energetikai biztonságról van szó, hanem a szó klasszikus értelemben vett jelentéséről, emelte ki Pásztor Bálint.

A VMSZ alelnöke szerint tíz éve dolgoznak a kapcsolat “felolvasztásán”, az együttműködést pedig tavaly decemberben a szerb parlamentben koronázták meg azzal a döntéssel, amikor Szerbia ratifikálta a két ország közötti stratégiai együttműködést.

„Magyarországgal is van stratégiai együttműködésünk, és az több mint húsz területre érvényes. Elsősorban az infrastruktúrára és a gazdaságra fektettük a hangsúlyt. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Magyarország az elsők között szerepel Szerbia külkereskedelmi partnereinek sorában. Vagyis mindez az együttműködés most kiterjed majd még erre a két aktuális témára. Szerbiának nincs közelebbi partnere Magyarországnál, ahogyan Magyarországnak sincs közelebbi partnere Szerbiánál, a régióban és szélesebb körben sem“, emelte ki Pásztor.