A Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) által végzett közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy a polgárok 47 százaléka úgy vélekedik, hogy az ország jó irányba halad, mégsem bíznak abban, hogy valaha az Európai Unió tagja lesz.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne az ideális megoldás Koszovó számára, a polgárok 38 százaléka nem tud választ adni, és ugyanennyien nem tudják megjósolni, hogy mi lehet a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások végkifejlete.

Míg a polgárok harmada, azaz 34 százaléka gondolja úgy, hogy Koszovónak az lenne az ideális, ha kisebb-nagyobb autonómiával Szerbián belül maradna, addig minden ötödik ember, azaz a polgárok húsz százaléka úgy véli, hogy a legjobb megoldás Koszovó függetlenségének elismerése lenne. Koszovó területének felosztását a megkérdezettek hét százaléka, a francia-német javaslat elfogadását pedig öt százaléka támogatja.

A polgárok csaknem harmada nem tudja, mit takar a francia-német terv, és csak hét százalékuk gondolja úgy, hogy ez egy lépés a Belgrád és Pristina közötti végleges megállapodás felé. A CRTA azt állítja, hogy amennyiben azt ismernék, az állampolgárok mindössze 26 százaléka fogadná el a tervet.

EU / EU ?

A válaszadók 36 százaléka úgy gondolja, hogy Szerbiának inkább nyugat felé kellene fordulnia, 33 százalékuk pedig az Oroszországgal való szorosabb kapcsolatok mellett voksolt. A polgárok többsége számára a „több széken ülő politika” tűnik a legelfogadhatóbbnak, és mindössze 18 százalékuk gondolja úgy, hogy Szerbiának csak az egyik vagy a másik oldalt kellene választania.

Mint kiderült, a szerbiai emberek Oroszországot tekintik a legfontosabb politikai és biztonsági partnernek, ezzel szemben az Európai Uniót tartják a legfontosabb gazdasági partnernek.

Szerbia uniós csatlakozására a polgárok 44 százaléka mondana igent, a nemet pedig 42 százalékuk karikázná be.

A CRTA-felmérés telefonos megkereséssel, 1011 nagykorú szerbiai polgár megkérdezésével készült 2023. február 25-e és március 3-a között.