Független és autonóm szerkesztéspolitika nélkül nem létezhet közszolgálatúság. Márpedig a nemzeti tanácsokról szóló törvény lehetőséget ad a nemzeti tanácsoknak arra, hogy beleszóljanak a közmédium káderpolitikájába, a szerkesztőségek vezetőinek kinevezésébe. Ez a rendelkezés ütközik az Európa Tanács ajánlásával és a médiatörvények rendelkezéseivel. (Dr. Rade Veljanovski médiaszakértő, egyetemi tanár)

A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) Fókuszban című március 24-ei műsorának vendégei Guszton András, az RTV rádiója kettes csatornájának főszerkesztője és Tőke János, a Családi Kör hetilap főszerkesztője voltak.

Bágyi Ribár Renáta szerkesztő, műsorvezető a műsor elején elmondta, hogy mindenkit meghívott, de „a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) médiumok/tájékoztatási eszközök képviselői nem jöttek el” – utalva itt a Magyar Szó napilap, a Hét Nap hetilap és a Pannon RTV képviselőjére. Csonkára sikeredett így a Fókuszban adása.

A Fókuszban nem vett részt a közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) képviselője sem, pedig a nemzeti kisebbségi műsorokat is sugározza. A VRTV már huzamosabb ideje neuralgikus pontja a vajdasági tájékoztatásnak, ami a haladópárti politika teljes kiszolgálásában, a közérdekű tájékoztatásnak a hágai börtönben elhunyt Slobodan Milošević óta tartó leépítésében nyilvánul meg.

A médiaház megbízott vezérigazgatói tisztségét Klemm József (Székelykeve, 1954. február 28., „költő, publicista, szerkesztő”) látja el, aki – a nyugdíjjogosultsága ellenére – nem akaródzott megválni a jól fizetett tisztségtől.

Március 7-én négy ellenzéki párt és két mozgalom hivatalosan átadta a ház igazgatóválasztásával kapcsolatos követeléseit. – Tény, hogy VRTV az elmúlt hét évben nem végzi a rendeltetését, mert a médiaház rossz vezetési politikája miatt történelmi minimumra csökkent a nézettség és hallgatottság. Ez a vajdasági közszolgálati médium tudatos leépítésének az eredménye. A jelenlegi hatalom teljesen jelentéktelenné akarja tenni ezt a médiaházat, hogy az többé ne legyen téma. A VRTV-re igen károsan hat az, hogy felhalmozódtak a költségek és az adósságok, mintegy 300 millió dinárral adósak csak a beszerzőknek. A program nézettsége jelentősen csökkent, most a statisztikai hiba szintjén van – hangzott el.

Beszédes az igazgatóknak, főszerkesztőknek ez a távolmaradása a műsorból. Annak a tünete, hogy a legtöbbje nem önerőből és méltán került a posztjára, hanem a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) jóvoltából és önös nyerészkedés céljából. Van mit elhallgatniuk, palástolniuk, nyilván nem is állnák meg igazán a helyüket egy nyílt, érveket ütköztető vitában. A kimaradók féltek, hogy esetleg „provokatív és kellemetlen kérdéséket is kapnak” (Tőke János). Pedig a tevékenységükkel illene elszámolni az adófizető polgároknak!

A szárnyatört műsor azonban így is, ezáltal is tükrözte a vajdasági magyar tájékoztatás jelenlegi silány, siralmas állapotát. A jobb sorsra érdemes vajdasági magyar újságírás történetében az elhallgatás, az öncenzúra, a tabusítás, a ferdítés és az amatőrizmus virágkorát éljük.

A magyar média túlnyomó része a közösség elé tárgyilagos tájékoztatás helyett egy torz tükröt tart immár hosszú évek óta. A magyar közösségnek az egyik legnagyobb problémája a tárgyilagos és pártatlan tájékoztatásra való jog biztosításáért való küzdelem lett!

Guszton András és Tőke János – a helyzetükből kifolyólag is – a műsorban számos kérdésben jól kivehető ellentétes álláspontot is képviseltek. Ez részben abból ered, hogy Guszton állami hivatalnok, állandó, közpénzekből biztosított fizetéssel, Tőkének a magánújságnál viszont minden héten meg kell keresnie a fizetését, el kell adnia a lapot.

A kétféle létalap jól látszott Guszton pimasz (saját kifejezése) beköpéséből is, mert szerinte téves Bágyi Renáta igyekezete az újságírói eszmecsere létrehozására, mert „az újságíróknak nem egymással kell párbeszédet folytatni”. A műsorvezető és Tőke János azonban nem osztotta Gusztonnak ezt – a hamis és kibúvónak tűnő – magyarázatát.

Mi sem lenne természetesebb, mintha a magyar újságírók leülnének egymással és megvitatnák a tájékoztatás, valamint a sajtó dolgozóinak helyzetét és közös álláspontjaikat közvetítenék a mindenkori hatalom felé. Ennek azonban – jelenleg – súlyos politikai és státusbeli akadálya is van, mégpedig az, hogy az MNT alapítású sajtó dolgozói politikailag elkötelezettek, alárendeltek, nincs önállóságuk. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) is a VMSZ befolyása alá került, így képtelen ellátni szakmai feladatait.

A műsorban is elhangzott, hogy jelenleg kétféle magyar sajtó van, éspedig egyrészt „MNT alapítású”, pontosabban rezsimhű, „pártközeli” (Véemeszes), másrészt „ellenzéki sajtó” (Bágyi), amit Tőke helyesebben „függetlennek” nevezett. Tőke szerint a sajtó „alapjáraton ellenzéki”. – Az a feladata, hogy felügyelje a hatalmat és megírja a visszaéléseket – mondta.

Hogy melyik média hova tartozik, az határozza meg a tájékoztatáshoz való viszonyulását is. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy a rezsimhű sajtó csak a sikerekről, a „rózsaszín mázról ír” (Tőke), a „tabu témákról” „nem akar írni, nem írhat, nem ajánlatos írni”, mert az újságírónak „esetleg lesz egy-két álmatlan éjszakája” (Guszton).

A független sajtó számára – ezzel szemben – „nincsenek tabu témák”, „felhívja a hibákra a figyelmet és megírja a visszaéléseket”, „mert az tudja előre vinni ezt a közösséget” (Tőke). Ez azonban – tegyük hozzá – csak néha és akkor is többnyire visszafogottan jelenik meg az általa szerkesztett lapban is.
Az anyaországból is, sajnos, a behódoló, szolgalelkű újságírást, azt az irányzatot támogatják, amit Guszton is képvisel. Ez abból is látszik, hogy Varjú Mártát, a Magyar Szó főszerkesztőjét  március 15. alkalmából (!?) – ami egyben a sajtószabadság napja is  – állami kitüntetésben részesítették(akárcsak korábban Klemm Józsefet), Németh Zoltán nyugalmazott főszerkesztő-helyettest pedig életműdíjjal jutalmazták, akik a lapnak a VMSZ szolgálatába állításáról, pártújsággá züllesztéséről, közlöny szintjére süllyesztéséről emlékezetesek. Újságírókat távolítottak el, vagy azok mondtak fel önként, akik nem értettek egyet a lap ilyen szerkesztéspolitikájával. Megalázták ezzel a nemzeti ünnepet is!

A sajtót manapság divat megkülönböztetni a szerint is, hogy „magyar szellemiségű-e” vagy nem.
– A 2011-2016. évi vajdasági magyar médiastratégiában is (amelynek kidolgozásában Klemm is részt vállalt) szerepelt az, hogy nem csak magyar nyelven kell tájékoztatni, hanem magyar szellemiségű legyen a tájékoztatás. Azt írja a stratégia, hogy ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyarság életével, az életét meghatározó eseményekkel kell foglalkozni – mondta Bágyi.

A műsorban nem hangzott ugyan el, de a „magyar szellemiségű tájékoztatás” fogalma alatt valójában a közszolgálati újságíróknak azt a versengését kell érteni, hogy ki tudja jobban magasztalni a jelenlegi Fideszes/Véemeszes politikát és a vezető politikusokat, rózsaszínben bemutatni a közösség társadalmi és politikai helyzetét. Aki pedig a sajtó függetlenségét előfeltételező szakmai elvárásokat helyezi előtérbe, arra rásütik, hogy „nem elégé magyar” (újságíró).

– A napilap címoldalán jelent meg, hogy olyan újságírói vannak, akiknek erős magyar nemzeti identitásuk van, és nehezen lehet őket abból kizökkenteni – idézett Bágyi egy írást (nem nevezve meg ugyan, de csakis a Magyar Szó, mint egyetlen napilap cikkéről lehet szó). Ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, „fontos-e hogy az újságírónak erős magyar nemzeti identitása legyen”.
Guszton – kollégához nem méltó módon – kijelentette: „Nem tekintem magyar szellemiségű tájékoztatásnak azt, amikor valaki beáll azok mögé, akik fasisztákat látnak egy olyan felirat mellett, hogy az (1944/45. évi – B.A.) ártatlan áldozatok emlékére”. [Utalva Bágyi Renátára, aki 2022. november 17-én meghívta a műsorba Öreg Annát, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) köztársasági parlamenti képviselőjét, hogy – egyebek mellett – elmondja véleményét az Újvidéken tervezett emlékműállítás kapcsán.]

Guszton itt főszerkesztőhöz nem illő tájékozatlanságát is igazolta, pedig köztudott, hogy a vitás újvidéki szoborállítás alapjául egy olyan lista szolgált, amelyen háborús bűnösök neve is szerepelt. Az emlékmű felállítását egyébként – a helybeli civil és ellenzéki szervezetek heves tiltakozása miatt – le is állították.
Éles ellentét mutatkozott a két vendég válasza között itt is. Tőke szerint ugyanis nem az a fontos, hogy „a kollégáknak milyen erős (nemzeti – B.A.) identitásuk van”, hanem a „szakmaiság szerepel az első helyen”. A problémák „elhallgatása” ugyanis „nem fogja előre vinni ennek a közösségnek a jövőjét”. Ez viszont a „pártközeli sajtót” jellemzi.

A közmédiában fontosabb lett az, hogy kinek erősebb a nemzeti identitása, mint a tudása, a szakmaisága. Annak a hozzáállásnak, hogy – Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár a március 15-ei szabadkai köszöntő-, illetve ünnepi beszéde szerint is – „magyarnak lenni ne csak felemelő, hanem kifizetődő dolog is legyen” (??), a következménye az lett, hogy egyesek a nemzeti hovatartozásból élnek. Megélhetési magyarok. Ezt táplálja a VMSZ is.

Guszton „szellemeskedni” is próbált a műsorban, azt is hangoztatva, hogy mindig is „disszidens volt”, és hogy „30 évig sikeresen tudta ötvözni” az újságírást és a politikát.

Hogy ebben mennyire volt sikeres, természetesen az vita tárgya lehet(ne). Az viszont, hogy eddig „elkerülték egymást a(z újságírói – B.A) díjakkal”, önmagáért beszél. A politikában sem ért el nagyobb sikereket. Az „ötvözés”, tehát, valahogy, nem hozta meg az eredményt. Hacsak nem a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) – amelyiknek az egyik vezetője volt – beolvadására/„ötvözésére” gondolt a VMSZ-el, ami által az egypárti (Véemeszes) Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tagja lett.

Más dolog, hogy az erkölcs (az újságírói is) tiltja az ilyen fajta „ötvözést”. Gusztonnál így mára érdekütközés alakult ki a Véemeszes MNT tagság és a főszerkesztői munkahely között, amit csak az egyik vagy a másik tisztségről való lemondással/távozással lehet feloldani!

– A vajdasági magyarság többet érdemel, mint a jelenlegi tájékoztatás. Többet és jobbat. Az újságíróknak is oda kell, hogy tegyék magukat, hogy ez még színvonalasabb legyen a jövőben – mondta a műsor végén Tőke János.

Ehhez azonban szükséges az VMSZ-től és az MNT-től való egyforma távolságtartás is, ami szöges ellentétben áll azzal a fennen hirdetett „magyar szellemiségűséggel”, vagyis pártirányítású függőséggel! Manapság ugyanis a szolgalelkű média szónokai – tévesen – azt hiszik, hogy a hivatásbeli tudást és elkötelezettséget helyettesíthetik az ún. „magyar szellemiség” álcájának felöltésével!

Bozóki Antal

Magyar szellemiségű újságírás és témák, amikről nem ajánlatos írni