Jelena Jerinić, a Zöld-Baloldali Front parlamenti képviselője kijelentette, hogy a szerb parlament elnökével, Ana Brnabićtyal folytatott megbeszélésen megállapodtak, hogy az ellenzék a hétvégén törvényjavaslatot nyújt be, amellyel megakadályoznák, hogy azok a polgárok, akik az elmúlt egy évben változtattak lakhelyet, az új lakhelyükön szavazzanak.

Az Ana Brnabićtyal folytatott megbeszélés után – melyen a képviselőcsoportok, a nemzeti kisebbségek párjai és a választási feltételek javítását szorgalmazó civil szervezetek képviselői vettek részt – Jerenić azt nyilatkozta, hogy az ülésen egy munkatestület létrehozásáról is beszéltek, amely az ODIHR ajánlásainak teljesítésével és a választói névjegyzék javításával foglalkozna.

A megállapodás értelmében a munkatestület elnökét valamely civil szervezet adja majd.

Biljana Đorđević, a Zöld-Baloldali Front társelnöke azonban úgy fogalmazott, hogy a választói névjegyzék felülvizsgálatát végző bizottságot illetően nem történt érdemi előrelépés.

A Szerbiai Rádió és Televízió, illetve a Vajdasági RTV illetékeseivel esedékes megbeszéléssel kapcsolatosan elmondta, erről nem tettek le, az ülést hétfőre halasztották, de mint mondta, ezzel a Szerb Haladó Párt az időt húzza.

Ana Brnabić a választási feltételekről tárgyalt (Fotó: Beta)