A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS), illetve a Vajdasági RTV képviselői majd hétfőn, április 29-én tárgyalnak a választási feltételekről, közölte Ana Brnabić házelnök kabinetje.

– Az ülés egy olyan dialógus platformjaként van elképzelve, amelyen a képviselői csoportoknak lehetőségük lesz elmondani meglátásaikat arról, hogy hogyan tájékoztatnak a közmédiumok a politikai szereplőkről – áll a közleményben.

A hatalom és az ellenzék, illetve a két közszolgálati médium képviselőinek találkozóját még pénteken kellett volna megtartani, ám az RTS azt kérte, hogy azt halasszák hétfőre.

Az ellenzék szerint a Szerb Haladó Párt ezzel is csak az időt húzza.

Brnabić megállapodott az ellenzékkel: Törvényjavaslatot nyújtanak be a lakhelyet váltó polgárokról

A köztévé nem ér rá tárgyalni a választási feltételekről