A tiszta gyermeki ártatlanságból fakadó őszinteség

Március bővelkedett színházi eseményekben, legalábbis Szabadkán. Nem kis örömömre. A sokszínűséget a hónap második felében nemcsak a játékstílusok különbözősége jelentette számomra, hanem a társulatok közötti különneműség is. Ugyanis a hivatásos színészek játéka mellett a végzős színészhallgatók produkciójában is gyönyörködhettem, illetve a Palicsi Színjátszó Grund színjátszóinak hivatásos színházak színpadjain is ritkán látott, kiemelkedő csapatjátékára is rácsodálkozhattam.

Arról nem is beszélve, hogy a Szutyok meg a Valahol Európában úgy is felfogható, mint az egymás üzenetét megerősítő és kiegészítő produkció, mely úgy is értelmezhető, mint az ok és okozat összefüggésében megnyilvánuló, anyagi világot mozgató törvényszerűségek bizonyítéka. Rávilágított arra, hogy az ember/az emberiség sajnos, nem tanult/tanul a múlt tévedéseiből, aminek következménye, hogy a történelem ismétli önmagát, anélkül hogy – mint kellene – a föld lakóinak tanítómestere lenne. E következményként mókuskerékbe szorult sorsa, lényegét tekintve, az állandó ismétlés generálta mérhetetlen pusztulást elősegítő végeláthatatlan szenvedés.

Szutyok – közönséget megszólító színházi produkció

Az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős hallgatóinak alapképzését lezáró második vizsgaelőadását a szabadkai színházkedvelők – zömében fiatalok! – meg is tekinthették ezúttal a Kosztolányi Dezső Színháznak köszönhetően, amely vendégül látta a produkciót. Követendő példa ez a lépése a színháznak, ha figyelembe vesszük, hogy milyen ritkán van alkalma a vajdasági magyarságnak arra, hogy megnézhesse a négy működő hivatásos színház produkcióit, holott ennek a gyakorlatnak a visszaállítását már rég lehetővé kellett volna tenni! Sokféle rendezvényre jut pénz, de úgy látszik, az emberi jelleg identitásmegőrző, egyetemest és nemzetit ötvöző kultúra közkinccsé tételére már majdhogynem semmilyen anyagi fedezet nincsen. Ezért van az is, hogy a színházi értékteremtő alkotók társadalmi megbecsülésével, per pillanat, nagyon rosszul áll a közösségünk, mint ahogyan pl. ez jellemző a komolyzenei koncertek megszervezésével kapcsolatban is.

A Hernyák György, illetve Pálfi Ervin és Táborosi Margaréta vezette színészosztály második vizsgaelőadásában Pintér Béla Szutyok című színpadi művét volt alkalma megismerni a szabadkai nézőknek. Az előadást Pálfi Ervin rendezte. Kortárs szerző, kortárs darab, kortárs konkrét, akár azt is mondhatnám, egzisztenciális problémák felvetése, boncolgatása. Igazi, közönséget – mindnyájunkat! – megszólító színházi produkció a szeretet hiányáról, az elmagányosodásról, az értékrendszerek felbomlásáról, az egymás közötti kommunikáció ellaposodásáról, ellehetetlenüléséről, az ember kegyetlenség felé sodródásáról, az egyre gyakoribbá váló női meddőségről, a házastársi kapcsolatok gyermektelenség generálta elhidegüléséről, felbomlásáról, az állami gondozásba vetett gyerekek ragaszkodást, gyengédséget nem ismerő, örömtelen, érzelmektől kiherélt felnőtté válásának folyamatairól. Meg a felsoroltak következményeiről, lett légyen szó a ma már szintén megállíthatatlanul tomboló gyűlöletgerjesztésről a politikában, a társadalmi életben, az emberek naponkénti kommunikációjában, vagy az ismerethiányos előítéletek kreálásában meg az egyre gyakrabban felbukkanó faji gyűlöletben.

Az elmondottak felvetődnek Pintér Béla humorral és iróniával fűszerezett színpadi szövegében. Ez teszi lehetővé, hogy a nézők számára elviselhető legyen az a sok embertelenséget megjelenítő történet, mely szinte balladaszerűen szembesít bennünket arra vonatkozóan, hogy hol tart ma az emberiség. Hogy hol tart pillanatnyilag a világunk. Következményeiben mutatja meg azt a szörnyvilágot, amellyel a Mezei Zoltán rendezte Valahol Európában című produkció szintén szembesített bennünket.

A Szutyok megrendezésének egyik nagy erénye, hogy fokozatosan vezet el bennünket az egyre elembertelenedő végkifejletig, mintegy elviselhetővé téve az elviselhetetlent. Tudatosítva azt, hogy lám, már megint egy világháború felé sodródunk – megállíthatatlanul? –, amely azonban ezúttal az emberiség egészére nézve, az atomfenyegetettség árnyékában, akár végzetes következményekkel járhat. A kérdés csak az, van-e még időnk felébredni és megállítani ezt a folyamatot.

Katarzist hordozó előadást, őszinteségben mélyrehatóan megélt színészi játékot láthattunk a végzős színészhallgatóktól: Mezei Gresák Leától (Irén), Ágyas Ádámtól (Attila), Szabó Reginától (Rózsi), Dupák Fannitól (Anita), Hodik Annabellától (Pali bácsi, Etuska, nevelőnő), Varga Benjamintól (Béla, Regős János, Rendőr, Makaró Zsolt), Kőműves Csaba Bencétől (Professzor, Szerzs, Lakatos Kálmán). A problémát összetettségben hitelesen átérző és azt maradéktalanul közvetíteni képes kinyilvánítás a fő érdeme a Kosztolányiban látott előadásnak, amely zsigerekig hatóan érintette meg a nézőtéren ülőket.

Hova vezet, ha továbbra is engedjük…

S mintha csak összebeszéltek volna, pedig nem tették, a palicsi grundosok március 19-ei, Mezei Zoltán rendezte Valahol Európában, a többi között, arra emlékeztet, hova vezet, ha továbbra is engedjük, hogy érvényt nyerjen mindaz, ami a felelőtlen emberi hatalomvágytól megszédített, erőszakos, embertelenségbe rohanó világot jellemzi.

A Valahol Európában című musical alkotói – melynek alapjául a Balázs Béla ötlete alapján 1947-ben készült Radványi Géza azonos című filmje szolgált – Dés László zeneszerző, Nemes István dalszerző, valamint Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter írók voltak. Az ősbemutatót Nagy Viktor rendezte meg 2016-ban. Mellesleg a Radványi-film 2012-ben bekerült a legjobb 53 magyar film közé.

A cselekmény a második világháború végnapjaiban játszódik valahol Magyarországon. Majd kéttucatnyi otthontalan, agyongyötört, kiéhezett gyerek reménytelen bolyongás közepette menedéket keres, amelyre végül egy várban lel rá, ahol az ott meghúzódó, egykori neves karmester, Simon Péter él, aki szállást ad a gyerekeknek, igyekszik megvédeni őket üldözőiktől, élelmet szerez számukra, és reményt adó énekléssel enyhíti félelmeiket. 

Az előadást a ’90-es évek háborújára emlékeztető filmkockák vezetik be, a mindenkori háborúk jelenlétére utalva. A továbbiakban a háború okozta következményekkel szembesülünk, de szól az előadás olyan mára már újfent kihalófélben lévő emberi tulajdonságokról is, mint a hűség, a bátorság meg a barátság. Elöljáróban utaltam már a precízen megrendezett és kivitelezett tömegjelenetekre, melyek színre vitelében a rendező nagy segítségére volt Magyar Zsófia és Hajdú Tamás. Példaértékűek a maguk teljességében ezek a tömegjelenetek, mint ahogyan a zenei betétek is tökéletesen belesimultak az előadás szövetébe. Ebben viszont ifj. Kucsera Géza volt a rendező segítségére. 

A hatásában mélyen megrendítő produkció minden szereplőjéből a tiszta gyermeki ártatlanságból fakadó őszinteség töményen áradt a nézőtér felé, ami az ott ülőkben számos katartikus pillanatot váltott ki. Íme e felejthetetlen színházi estét létrehozók névsora: Virovkity Iván (Hosszú), Mezei Sára Csenge (Suhanc/Éva), Bajári Roland (Ficsúr), Mezei Gergő (Kuksi), Pandurov Lola (Szeplős), Brezovszki Anna (Csóró), Pletikoszity Péter (Suttyó), Kőszegi Attila (Professzor), Sörös Jázmin (Pötyi), Kéri Sándor Botond (Egyenruhás), Kuktin Roland (Tanító), Süge Réka (Tróger), Nagy Farkas Erik (Sofőr), Arnold Zsófia (Parasztasszony). Simon Péter szerepében Hernyák Györgyöt láthattuk, aki a maga egyszerűségében, hitelesen formálta meg az idős zeneművészt. A csapat többi tíz tagja is megérdemli, hogy említést tegyünk róluk, hiszen ők is a tökéletes összjáték résztvevői voltak: Arnold Adél, Mezei Ádám, Szalma Aliszia, Urbán Barbara, Kis Stangl Hanna, Kis Hanna, Rind Ádám, Vida Luca, Lavró Léda Luca és Misinszki Szonya.

Az előadást legközelebb április 16-án játsszák Palicson. Helyfoglalás üzenetben a 063/173-90-53-as telefonszámon vagy a Grund Facebook-oldalának írt üzenetben lehetséges. Az előadás ötéves kor alatt nem ajánlott. A belépődíj önkéntes adomány.

Végezetül, ami számomra nagy örömet okozott mindkét előadás esetében, az a közönség összetétele volt. A többségében fiatalok azt is bizonyossá tették, hogy a kendőzetlen érzelmeket hitelesen kifejező emberi megnyilatkozások, bizony, bennük is visszhangra találnak. Mindkét előadás megérdemelné, hogy Vajdaság-szerte eljusson a magyarlakta városokba, falvakba.

Csak az illetékeseken múlik, hogy felismerik-e, hogy ebben a pénzfüggő világban a megfizethetetlen szellemi értékek útjának egyengetése kell hogy álljon felelősségvállalásuk középpontjában!