Hétfőn közzétette az első idei felhívást az állami támogatások kérelmezésére a mezőgazdasági minisztérium. Így április 3-tól április 15-éig igényelhető az első negyedévi tejprémium, melynek kifizetése a felhívás lezárásától számított 30 napon belül esedékes.

A jelentkezéseket, mint eddig is, a tejgyárakon keresztül várják, de arra is van lehetőség, hogy a termelők közvetlenül kérjék. Mindkét esetben kizárólag elektronikus úton, az e-Agrar rendszerbe történő regisztrálás után kérhető a támogatás. Újdonság viszont, hogy a korábbi tervektől eltérően a hektáronkénti támogatásra mégsem április 3-ától lehet jelentkezni. Az erre vonatkozó felhívás közzétételét későbbre halasztották, hogy a gazdáknak legyen elég idejük ellenőrizni adataikat a kataszteri hivatalban, és szükség esetén elvégezni a módosításokat, valamint regisztrálni az e-Agrar felületen.

Az agrártárca kiemeli, hogy a halasztás nem hat ki a területalapú támogatások kifizetésére, ennek időpontja nem változik, ugyanis ennek igénylésére 45 nap helyett egy hónapot adnak. A szaktárca ismételten emlékezteti a termelőket, hogy az agrárgazdaságoknak az elektronikus nyilvántartási rendszerbe (eRPG) való bejelentése nincs határidőhöz kötve, de amíg nincsenek regisztrálva, semmilyen támogatás nem igényelhető. Azoknak, akik az első negyedévi tejprémiumra pályáznak, a jövő hét végéig meg kell ejteniük a regisztrálást, másképpen nem kérhetik a támogatást.