Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a Nemzetközi Valutaalap delegációjával találkozott. A szerb elnök Donal McGettigan-nel, a delegáció vezetőjével megvitatta a készenléti megállapodás végrehajtásának előrehaladását, a közvállalatok szerkezetátalakítását, az inflációs nyomás csökkentését célzó számviteli-szabályozási intézkedéseket, valamint Szerbia következő időszakra tervezett gazdasági növekedését – számol be a Blic.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy Szerbia költségvetésének pénzügyi eredményei rendkívül jók, a mutatók pedig a gazdasági folyamatok stabil trendjéről árulkodnak annak ellenére is, hogy az ez évre szóló jelenlegi növekedési előrejelzések némileg optimistábbak, mint az IMF értékelése – közölte az elnök sajtószolgálata.
Vučić hangsúlyozta, hogy az idei év első negyedévét követően Szerbia már jó úton halad az előrejelzett növekedés eléréséhez, amihez a nagy infrastrukturális beruházásokba való befektetések és a közvetlen külföldi befektetések vonzására irányuló törekvések is hozzájárulnak, és reményét fejezte ki, hogy a bérek és a nyugdíjak kontrollált növekedése 2023-ban is folytatódik.
Ezzel összefüggésben az elnök elmondta, hogy Szerbia kormánya a következő 25 évben megvalósítható, meghatározott prioritásokat, költségeket és projekteket tartalmazó beruházási tervet fogad el az energiaszektor számára. Szerbia ezáltal nemcsak a hazai energiapiacot stabilizálja, hanem hozzájárul az energiabiztonság továbbra is sürgető problémájának regionális szintű megoldásához.
A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a közvállalatok működésére, melynek során munkájuk ellenőrzése az IMF felügyelete alatt, az illetékes minisztériumokkal együttműködve történik.
Az infláció problémájáról szólva a beszélgetőpartnerek leszögezték, hogy a folyó év második negyedévében visszaesésre, az év második felében pedig lényegesen jelentősebb visszaesésre számítanak.
Aleksandar Vučić szerb elnök az IMF küldöttségével tárgyalt (Fotó: Beta)