„Szégyen gyalázat, ami ezen a határon történik”

„Én többet nem mondok, érti, mindenki fél, hogy baja lesz belőle, de szégyen gyalázat, ami ezen a határon történik. Ennyi legyen elég”, ezzel kezdi egy férfi, aki a lányát várta pénteken a késő délutáni órákban a Horgos közúti határátkelő és az autópálya közötti határúton. Nyilatkozni névvel nem akart, tartott tőle, hogy a munkahelyén esetleg majd megtorolják. Nem ő volt az egyetlen, aki autójával leparkolt és bizonytalanul várakozott ezen a napon.

Hétvégente a következő kép fogadja a Horgos közúti átkelőn utazókat: pénteken Magyarország felől, vasárnap Szerbia felől több száz, utazótáskás diák vág neki gyalog az útnak. Minden hétvégén megteszik ezt, amióta megnyílt a „kishatár”, könnyebb a dolguk, hiszen a határbusz ott teszi le őket, a másik oldalon pedig a szülő várja haza a csemetéjét. Vannak olyanok is, akik ezt az utat minden nap megteszik, ingázók, a határ másik oldalán dolgozók, vagy esetleg általános iskolás diákok, akik Magyarországon tanulnak.

Ezen a pénteken azonban másként történt minden. A magyar hatóságok úgy döntöttek, hogy egyirányúsítják a forgalmat Horgos közúti határátkelőn, s azt csak a Magyarországra belépők használhatják, méghozzá délután két órától. Így a 14.10 perckor induló határbusszal érkezők már nem tudtak a kishatáron hazajutni. Őket a busz letette ott, majd gyalog, csomagjaikkal együtt, zuhogó esőben kellett átmenniük az autópályára, és a nagyhatáron átkelniük. Azon a nagyhatáron, ahol egyébként tilos a gyalogosforgalom.

Urbán Eszter középiskolás, édesanyja sietett elébe egészen a nagyhatárig, hogy segítsen a cipekedésben.

„Felrobbanok. Mit mondjak még?”, válaszolja kérdésünkre Eszter, amikor arra kérjük vázolja, hogyan érzi magát a helyzettől.

„Amit én most mondanék, az nagyot szólna. Hagyjuk inkább”, mondja egy másik fiatalember, nagy hátitáskát cipelve. Látszik rajta, csak azt várja, hogy hazaérjen, találkozzon a haverokkal és az egész határmizériát maga mögött tudja.

A kispiaci Virág Renáta két gyermekével és férjével volt Magyarországon kirándulni. Autójukat a közúti határátkelőnél hagyták, majd busszal mentek el Szegedig.

„A fene se gondolta volna, hogy visszafelé ott nem tudunk átjönni… Mi a lánnyal most előresiettünk, a férjem pedig az ötéves fiammal sétál át a határon. Most sietek az autóért és megyek értük oda, hogy ne kelljen még egy kilométert sétálniuk. Még az a szerencse, hogy most nem esik az eső…”, mondja Renáta.

„Ez az eredménye a nagy együttműködésnek”

Rúzsa Ottília Bogarasról érkezett a férjéért.

„Hát ilyen nincs, érti? Én a közösségi oldalon láttam meg, hogy nem lehet a kishatárra menni. Szóltam a férjemnek, aki odaát dolgozik. Mit tehetnénk, nem lehet a kevésből megélni. Minden pénteken jön haza. Most ott bandukol a két határ között. Ez az eredménye a nagy együttműködésnek, hogy többet ne mondjak”, mondja felháborodva Ottília, akinek férje még dühösebb volt, amikor megérkezett, hiszen a munkahét után ahelyett, hogy civilizáltan átért volna a határon, sárban, aztán autópályán sétáltatták őket.

Délután üres volt a határ, mégsem nyitották meg

Eközben a Horgos közúti határátkelő nem sokkal 17 óra után a következőképp nézett ki:

A fotón látszik is, hogy az pangott az ürességtől, s ennek ellenére nem született döntés arról, hogy legalább a busszal érkező, gyalog közlekedő utazókat mégis átengedjék ezen a határon.

„Odaértünk a körforgalomhoz, villogó rendőrautó ott állt, de nem kommunikált az ott várakozókkal. Én egy kicsit konkrétabb voltam, közelebb álltam autóval, mert szakadt az eső”, meséli Vass Lenke, aki még a kora délutáni órákban érkezett két gyermekével a közúti átkelőre.

„A rendőr közölte, hogy nem engedhet le, mert egyirányúsított a forgalom. Én elmagyaráztam neki, hogy én is, ahogy sokan, két autót tartunk, hogy könnyebb legyen a mindennapi közlekedés. Néhány perc telefonálgatás után leengedett. Átmentünk a rendőri közlekedőn és mit látok? A nagyhatáron a piros vonalnál a határőrizeti szervek leállítják a forgalmat, hogy úgy tűnjön, hogy a szerb oldal nem dolgozik. Nem tudom, hogy mi fog történni, ha az a sok diák megindul az autópályán a sok táskával, gurulós bőrönddel. Itt majdnem mindenki magyar adófizető, ottani oktatási intézménybe jár. Ez két-három kilométeres kerülő, a diák nem tudja, hogy a busz hova viszi. Amikor mi odaértünk a határra, húsz autó várakozott, egyáltalán nem volt tömeg. Jobb lenne, ha informatikust cserélnének, és akkor haladna a munka. Arra kényszerítették a diákokat, munkásokat, hogy három kilométer kerülővel az autópálya határátkelőt használják gyalog, a szerb oldalon pedig az építkezésen keresztül. Egyirányúsíthatnák az autóforgalom számára az átkelőt, de azért mellettük elférne gyalogos. De nem, sokkal logikusabb, hogy az autópályára tereljük át a gyalogosokat, ami egyébként tilos”, mondja felháborodva Lenke.

Aki hétvégente használja az átkelőt, láthatja, nem ritka, hogy kétszáz autó áll a röszkei oldalon vasárnap késő délután. Sokan az autótulajdonosok közül Magyarországon dolgoznak, de itthon, Szerbiában élnek. Itt is, ott is otthon vannak, de valamiért nem akarják elvágni a szálakat és úgy döntöttek, hogy a szerb oldalon élnek tovább.

A pénteki eset a szülők elmondása szerint évente több alkalommal is megismétlődik. A diákok és szülők pedig mit tehetnek? Dühöngve, kicsit csalódottan, másodrendűnek érezve magukat, de keresztülverekszik magukat a rendszeren, hiszen előttük a hétvége. Végre együtt lehet a család.