Aleksandar Vučić hétfőn kijelentette, hogy ő hozta meg a belgrádi Savamala városnegyed lebontását. A szerb elnök ezt arra az újságírói kérdésre válaszolva mondta, amely úgy hangzott, hogy kik voltak azok a komplett idióták – ahogyan korábban maga az elnök nevezte őket – akik lerombolták a főváros Savamala negyedét.

– Büszkén közlöm önökkel, hogy én voltam az az ember, aki úgy döntött, hogy lebontsák a törvénytelenül épített putrikat és hogy helyén felépüljön a Belgrád Víziváros. Én, a hibásan született, bűnöző édesapa, bűnözőfivér, gazember, háborús bűnös, fasiszta, változatlanul radikális, én. A komplett idióták pedig azok voltak, akik nem hallgattak rám és nem fényes nappal bontották le, és nem engem hívtak, hogy vezessem a kotrógépet, hogy mindent leromboljak és hogy létrehozzunk egy várost a városban, a nemzet büszkeségét – felelte Vučić.

Ma van hét éve, hogy 2016. április 24. és 25. közötti éjszaka, vagyis szinte azonnal a köztársasági parlamenti választásokat követően éjszaka álarcosok csoportja egy teljes városnegyedet lerombolt Belgrádban.

– Sem a belgrádi önkormányzat, sem bármelyik városi intézmény nem vett rész a Savamala lerombolásában, és nincs is ahhoz semmi köze – jelentette ki az esetet követően Siniša Mali, aki akkor Belgrád főpolgármestere volt, jelenleg pedig a szerb kormány pénzügyminisztere.

2016 májusában Aleksandar Vučić jelenlegi szerb elnök, aki akkor még a kormányfői tisztséget töltötte be, tagadta, hogy az államnak, vagy a fővárosi hatóságoknak bármi köze lett volna a Hercegovina utcában történt romboláshoz.

– Ha a véleményemre kíváncsiak, azt gondolom, hogy aki ilyet akart tenni, vagy azt akarta, hogy bárki a hatalomgyakorlók közül ezt tegye, az komplett idióta – fogalmazott akkoriban Vučić.

A választás éjszakáján álarcos férfiak csoportja egyebek közt az Iskra, a Transport peroni cégek és a Sava express étterem épületeit is lerombolta a Hercegovina utcában.

Miloš Đorđević zenész az egyik szórakozóhelyen muzsikált a Savamala negyedben, ahol a biztonsági kamerák tanúsága szerint nem működött a közvilágítás. A fellépést követően a Hercegovina utcában parkoló autójához ment, hogy összepakolja a holmiját, amikor három álarcos férfi lépett hozzá.

– Kirángattak az autómból, rám parancsoltak, hogy hallgassak és hajtsam le a fejem, azt hittem az autómat akarják ellopni – jelentette ki a zenész néhány nappal a rombolást követően az N1 Televíziónak.

Elmondta, hogy azonnal elvették a telefonját és az iratait, és csak több mint egy óra után engedték szabadon.

Hasonló élményben volt része annak a biztonsági őrnek is, aki a Hercegovina utcában teljesített szolgálatot.

– Ide kihurcoltak, megkötöztek, és elvették a telefonomat. Baseball ütőkkel voltak felfegyverkezve, álarcban voltak és csak körbe-körbe rohangáltak. Legalább harmincan voltak, úgy néztek ki, mint egy katonai osztag – mesélte Slobodan Tanasković, aki egy hónappal az eset után elhunyt.

A Hercegovina utcában történtekért eddig egyedül Goran Stamenković rendőrtisztet vonták felelősségre, aki aznap éjszaka a fővárosi rendőrállomás váltásvezetőjeként volt beosztva.

A belgrádi felsőfokú bíróságon 2018-ban hanyag munkavégzés vétségében vallotta magát bűnösnek és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért nem reagált a polgári bejelentésre és nem küldött rendőröket a helyszínre, hogy megakadályozzák a rombolást.

A KRIK oknyomozó portálnak néhány évvel később adott interjújában viszont Stamenković azt mondta, felettesei megzsarolták, hogy vállalja magára a felelősséget, és ezzel azt a látszatot keltsék, hogy az ügy megoldódott.

2016 elején az ügybe a polgári jogvédő irodája is bekapcsolódott, amit akkor Saša Janković vezetett. Az ellenőrzést követő jelentésben azt olvasható, hogy több tucat álarcos, fekete egyenruhába öltözött személy „gyakorlatilag átvette a hatalomgyakorlást” Belgrád egy része felett.

– Ők fenyegetéssel, fizikai erőszak alkalmazásával, durván és erőszakosan rángatták ki az embereket az épületekből, és a járművekből, elkobozták telefonjaikat és korlátozták őket a szabad mozgásban – áll a jelentésben.

Egy telefonbeszélgetés hangfelvétele is nyilvánosságra került, amelyben egy polgár hívta fel a rendőrségi ügyeletet, és amelyből megállapítható, hogy a rendőrség nem volt hajlandó intézkedni a polgári bejelentést követően.

A hírhedt Veljko Belivuk a bírósági meghallgatáson azt vallotta, hogy a szurkolók általa vezetett csoportját a hatalom különböző nagygyűlések biztosítására bérelte fel, de a Savamala lerombolását is részben az ő, részben pedig Zvonko Veselinović emberei hajtották végre.