Egy hónapon át tervezgette a bűntényt a 14 éves Kosta Kecmanović, aki szerda reggel az édesapja tulajdonában lévő, legális, engedélyekkel rendelkező két fegyverrel berontott a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolába, megölte a biztonsági őrt, valamint hét lánnyal és egy fiúval is végzett.

Egy perces néma csenddel kezdődött Branko Ružić oktatásügyi és Danica Grujičić egészségügyi miniszter sajtótájékoztatója szerdán  koradélután. A Belgrádban történt tömeggyilkosság során kilencen meghaltak, egy tanárt még műtenek, egy lány pedig életveszélyes állapotban, súlyos fejsérüléssel fekszik a kórházban, mondta az egészségügyi miniszter.

A gyilkosságot előre eltervezte a 14 éves gyanúsított, a házkutatás során kiderült, előre elkészített listája volt, amelyen azoknak a diákoknak a neve szerepelt, akiket meg akart ölni. A lista mellett ott volt az iskola tervrajza is. Osztályának első órája történelem volt, a tanterem közvetlenül az iskola bejárata mellett található.

A lövöldözésben elhunyt S. N. (2009), B. A. (2011), A. B. (2011), A. D. ( 2009), K. M. (2010), M. A. (2009), E. K. (2009), A. Č. (2009) és az iskola biztonsági őre.

Kosta Kecmanović édesapja, aki orvosként dolgozik, azt állítja, hogy a fegyvereket egy kóddal zárt széfben tartotta.

Branko Ružić oktatásügyi miniszter azt mondta, elképzelhetetlen, mit élhettek át azok a gyerekek. A belgrádi iskolákban csütörtökön délután nincs tanítás, a holnapi oktatás egy perc néma csenddel kezdődik. Péntektől háromnapos gyászt hirdettek az egész országban. A miniszter hozzátette, információik szerint Kosta Kecmanović kortárs erőszak áldozata volt, de hogy mi késztette pontosan a gyilkosságok elkövetésére, egyelőre nem tudni.

Danica Grujičić könnyek között mondta, hogy negyvenéves karrierjének ez a legnehezebb napja. Köszönetet mondott mindenkinek és az egészségügyi dolgozóknak is.

Veselin Milić, a belgrádi önkormányzat közigazgatásának vezetője azt mondta, hogy egy hónapon át tervezgette a bűntényt, a két fegyver mellett molotovkoktélokat is vitt magával, azt tervezte, hogy felgyújtja az iskolát.

Kosta Kecmanović maga hívta fel a rendőrséget, hogy jelentse a bűntényt, amelynek elkövetése után nem sokkal rendőrkézre került. Azt mondta magáról, hogy ő egy pszichopata.