A kritika, ha nem elemző, csupán kritizálás marad. Ahhoz pedig csak egy dologra van szükség: véleményre. Az meg mindenkinek van.

Megpróbálok empatikus lenni a kritikusok, kritizálók iránt, bár nagyon nehezemre esik. Ezért inkább a matematikához fogok nyúlni néhány sorral lejjebb.

A kritika színvonala sok mindentől függ: tudástól, neveléstől, igénytől, műveltségtől, viszonytól, ismertségtől, jellemtől, önfontosságtól, ízléstől, mások által kiadott ukáztól, etc. Egy biztos: ahhoz, hogy az illető véleményt formálhasson valamiről (legyen az festmény, írás, zenemű, film, színházi előadás, épület, vidék, étel, vagy bármi), meg kell nézze, hallgassa, megismerje, ízlelje. Ez alapvető. Azért írom ezt, mert nem egy példa volt már az ellenkezőjére. Kutassunk egy hangyányit a rövid, vagy hosszú távú emlékeink között! S ha megnézte, meghallgatta, megtapasztalta is, lehet, hogy egy alkalom nem lesz elég az igazi véleményalkotásra (mert az is alkotás!). Próbáld újra, mert a véleményed a pillanatnyi hangulatodtól is függ.

Nézzünk egy színházi példát! Elnézést az önzésemért, de ebben vagyok a legjobban otthon. Most következik egy kis matek.

  1. A drámaíró megírja a színpadi szöveget, teszem azt, egy hónap alatt. (Mindenütt kisebb számokat veszek alapul)
  2. A rendező (és dramaturg) dolgozik rajta. Többször elolvassa, konzultál a szerzővel, még akkor is, ha az már meghalt: elolvassa minden művét, utánanéz a kornak, amiben a dráma íródott, annak, hogy mikor játszódik stb. Ehhez szüksége van röpke három hónapra.
  3. A díszlettervező megtervezi a színpadi teret. Ez is kb. egy hónap.
  4. Mondjuk ugyaneddig (egy hónapig) dolgozik a jelmeztervező is.
  5. A zeneszerzőnek szintén egy hónapja van.
  6. Jönnek a színészek (korrepetítor, koreográfus stb.) és próbálnak (teszem azt, heten) másfél hónapig.

Összeadom, ez több mint 500 munkanap.

Mi történik a kritikussal? Megtekinti az előadást, hazamegy és még aznap, vagy jobb híján másnap (harmad-, negyed-, ötödnap) megírja róla a véleményét. Tehát több százszorosan tájékozottabbnak, műveltebbnek, érzékenyebbnek kell, hogy legyen, mint a színházi alkotók! Létezik ilyen ember? Legyek jóindulatú, és mondjam, hogy igen?

Befejezésül példaként álljon itt egy színházi kritikus módszere (a régi „Jugóból”). Először elolvasta a megnézendő előadás szövegét. Utána elkérte a színháztól a rendezői példányt (amibe ugye a dramaturg, rendező már belenyúlt). Megnézte a premiert és az első reprízt, majd később elment az ötödik, tizedik előadásra is. Utána írta meg a kritikát. Úgy hívták, Eli Finci.