Utolsó felszólalóként Aleksandar Vučić szerb elnök mondott beszédet a Szerb Haladó Párt belgrádi nagygyűlésén és azt mondta, végtelenül hálás, amiért az emberek ilyen nagy számban jelentek meg a szakadó eső ellenére.

Szereplése elején arra kérte az egybegyűlteket, hogy engedjék le a zászlókat és a transzparenseket, és hogy egyperces néma hallgatással tisztelegjenek a tömegmészárlások áldozatai előtt.

– Mire fogjuk tanítani gyerekeinket? Szeretetre, vagy gyűlöletre? – sorolta a társadalmat megosztó kérdéseket az szerb elnök.

– Ma, mintha szándékosan várták volna ezt a napot, hogy nagyszámú szerb férfi eljöjjön Belgrádba, hogy megtámadják Zubin Potokban, meg Leposavićban az önkormányzati épületeket – tért ki a pénteki koszovói történésekre a szerb elnök és azt mondta, minden eddiginél nagyobb nemzeti egységre lesz szükség.

Slobodan Milošević elhíresült mondata („Ma, volim i ja vas”, azaz, „Hát, én is szeretlek titeket”) Vučić beszédében is szinte szóró szóra visszaköszönt, és hangoztatta, hogy elmondhatatlanul szereti az egybegyűlteket.

– Egyesek megpróbáltak visszaélni a tragédiával – utalt az ellenzéki politikusokra és azt monda, azok a politikusok semmilyen tiszteletet nem érdemelnek. Habár, mint mondta, a legrosszabbakat gondolja róluk, mégis beszélgetésre hívja őket.

Véleménye szerint az ellenzéket sem a gyerekek, sem az ország helyzete, sem Koszovó nem érdekli, és azt üzente az ellenzéknek, hogy amíg él, addig Szerbiának nem lesz átmeneti kormánya.

– Koszovó tekintetében a legnehezebb időszak elé nézünk – mondta az elnök és azt mondta, nincs más lehetőségünk, mint hogy harcoljunk a békéért, Szerbia pedig nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ha megtámadják a koszovói szerbeket.

Azt mondta, ez az utolsó este, hogy a Szerb Haladó Párt elnökeként szólal fel, holnap már csak Szerbia elnöke lesz, és megkezdi népi mozgalmának megalapítását.

Szijjártó: Előre Alekszandar, előre Szerbia

Szónoklatok szakadó esőben, az emberek nem tapsolnak