Feszült a helyzet Koszovó északi területein. Nagy számban gyűltek össze a polgárok Leposavić és Zvečan községek épületei előtt, ahová a koszovói rendőrség nem engedi be az ott dolgozókat. A helyszínen vannak a KFOR erői is. Az N1 riportere arról tudósít, hogy Leposavić városházája előtt szögesdrótot húztak fel, az új önkormányzati vezetés nem engedi be az épületbe az egyébként ott alkalmazásban lévőket.

Zoran Todić, Leposavić volt polgármestere a KFOR-nak elmondta, megpróbálta lehetővé tenni, hogy az alkalmazottak be tudjanak menni a munkahelyükre, de választ nem kapott. Az N1 információi szerint négy koszovói község polgármesterei ülnek ma tárgyalóasztalhoz az amerikai nagykövettel, a tárgyalástól pedig azt várják, hogy enyhüljön a feszültség a helyi szerbek és az új albán vezetés között.

A KFOR erői egyébként átengedték a kordonon az alkalmazottakat Zvečanban, a koszovói rendőrség azonban könnygázzal zavarta el őket.

Dragiša Milović, a Szerb Lista képviselője az újságíróknak azt nyilatkozta, arra kérte a koszovói rendőrséget, hogy távolítsa el a speciális egységeit és a tankokat, és tegye lehetővé, hogy az emberek bemenjenek a munkahelyükre, abba az épületbe, amelyet 50 évvel ezelőtt a szerbek építettek. Feltette a kérdést, miközben Koszovó az ENSZ tagja szeretne lenni, hogy történhet meg az, hogy eltávolítja a község épületéről a zászlókat, többek között a szerb lobogót is.

Közben a nemzetközi reakciók mind arra figyelmeztetnek, az elért békétől újra a feszültségig és konfliktusokig jutottunk Koszovóban.