Tolnai Ottó Kossuth-díjas magyar írónak és műfordítónak, az egyetemes magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának ítélték az idei Vilenica-díjat – jelentette be a kitüntetés kuratóriuma 2023. június 7-én Ljubljanában a sajtótájékoztatón. A rangos elismerést szeptember 4-9. között, a 38. Nemzetközi Vilenica Irodalmi Fesztiválon adják majd át, írja a Litera.hu.

Az 1986 óta létező rangos közép-európai irodalmi elismerést olyan írók kaphatják meg, akik a közép-európai kultúrában kiemelkedőt alkottak a vers, próza, dráma vagy az esszé területén.

„Tolnai Ottó szövegeinek ereje az apró karcolásokban és a repedésekben mutatkozik meg leginkább, melyekbe az ex-jugoszláv kultúra gazdag tapasztalata szabadon behatol. Ez a történelmi, (multi)kulturális bázis a maga burjánzó szövevényességével elkápráztatja, egyszersmind termékenyen el is bizonytalanítja az olvasót. Életműve a magyar, valamint az (ex-)jugoszláv szellemi örökség, erkölcsi és politikai hagyomány elemeinek sokaságából merít és válogat. Tolnai művészetének alapvető pillérét az erős tény- és anyagszerűség, valamint az egyedülálló tolnais imagináció, a meghökkentő távlatokat bejáró képzelőerő kettőssége alkotja. ‘Áriáiban’ – ahogy sajátos műfajú írásait nevezi – ‘a formátlansággal való formázást’ tapasztalhatja meg a teljesen egyedi poétikával, szövegformával szembesülő olvasó” – hangsúlyozta Rudaš Jutka, a zsűri tagja, aki egyúttal Tolnait felterjesztette, ajánlotta a díjra.

A díjat a szeptember 4-9. között Szlovénia különböző településein a Szlovén Írószövetség által megrendezett 38. Nemzetközi Vilenica Irodalmi Fesztiválon adják majd át a szerzőnek a Vilenica cseppkőbarlangban.

A korábbi díjazottak között van Peter Handke, Esterházy Péter, Jan Skácel, Zbigniew Herbert, Milan Kundera, Dubravka Ugrešić, Libuše Moníková, Josip Osti, Pavel Vilikovský, Nádas Péter, Mirko Kovač, Brigitte Kronauer, Ilma Rakusa, Karl Markus Gauss, Miodrag Pavlović, Goran Stefanovski, Andrzej Stasiuk, Claudio Magris, Dževad Karahasan, Dragan Velikić, Mircea Cărtărescu, David Albahari, Olga Tokarczuk és Krasznahorkai László.

Esterházy Péter 1988-as, és Nádas Péter 1998-as, Krasznahorkai László 2014-es díjazását követően Tolnai Ottó a negyedik magyar író, aki megkapja az egyik legrangosabb, tízezer euró pénzjutalommal járó közép-európai elismerést.