Ognjen Radonjić, a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora szerint Szerbiában nem következik be semmiféle változás az intézményeken keresztül, és kiemelte, hogy a kormányt választásokon nem, csupán az utcákon, azaz tüntetésekkel lehet leváltani – írja az N1.

Tegnap a szerb parlament képviselői nem szavazták meg Bratislav Gašić belügyminiszter menesztését, de Radonjić szerint ez nem meglepő, mivel ez csak „ismét rámutatott, hogy Szerbiában nincs változás az intézmények útján”.

A professzor szerint Szerbiának tekintélyelvű kormánya van, és az ország a párt martalékává vált, a kormány pedig már régóta nem a polgárok érdekeit szolgálja, csupán a „pofonokat osztja nekik”.

Ez egy hierarchikus katona-maffia struktúra. Komoly szervezettség nélkül nem lehet ellene felállni

– mondta Radonjić, majd hozzátette, hogy a „Szerbia az erőszak ellen” tiltakozásnak a polgárok és a szervezők közös politikai platformja kellene, hogy legyen.

Ez folytatódni fog, az energiát racionalizálni kellett volna, és konkrét politikai lépéseket kellett volna tenni (…) Ennek a tiltakozásnak egy olyan mozgalomnak kell lennie, amely magában foglalja a polgárokat és a politikai pártokat, hogy politikai úton kifejezzék tiltakozásukat

– magyarázta Radonjić, és hozzátette, szerinte a nyár folyamán szüneteltetni kellene a tüntetéseket, és konkrét politikai lépéseken kellene gondolkodni.

A Novi Dan vendége arra kérte a belügyminiszter menesztését követelő ellenzéki pártokat, hogy nyilvánosan közöljék, melyik nyolc képviselő nem szavazta meg a miniszter leváltását, illetve azt, hogy tegnap miért nem tartózkodtak a munkahelyükön.

Radonjić a tévéműsorban több, a kormány számára kényes kérdésre is kitért, mint például annak a belgrádi rendőrnőnek az indokolatlan letartóztatására is, aki nyilvánosság elé tárta, hogy Aleksandar Vučić tanúja, az idáig furcsa mód büntetlen Nikola Petrović kokain és alkohol hatása alatt közlekedési balesetet okozott, illetve a professzor feltette a kérdést, hogy vajon a Vladislav Ribnikar általános iskolába járó diákok neveit tartalmazó lista nyilvánosságra hozóját vajon miért nem találták még meg a hatóságok.