Első megmérettetésén, 2017-ben a harmadik helyet szerezte meg, 2018-ban viszont már bajnokként ünnepelhettük a budapesti Nemzeti Vágta döntőjében a Temerin színeiben versenyző Nagy Arnoldot, aki Fantázia nyergében – első külhoniként – futott be elsőként a célba. Egy évvel később Nagy Arnold már történelmet írt azzal, hogy Fantáziával megvédte címét a Nemzeti Vágta döntőjében. Amióta vágtázik, Fantázia mindig dobogós volt: kétszer lett harmadik, második és első is ezen a versenyen. Ha az idén sikerülne nyernie, Fantázia lenne az első ló, amely örökös bajnokká nyilvánítva többé már nem indulhatna a vágtán.

A címvédő Földes Luca Fantáziával – Temerin színeiben – ismét megnyerte a májusban tizenegyedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Szabadkán. Arról, hogy a győzelemre mennyi esélye van a Nemzeti Vágtán is, Fantázia edzőjével, Kállai Attilával beszélgettünk Óbecsén.

Meséljen nekünk Fantáziáról. Milyen ló?

Fantázia már benne van a korban: ő egy 14 éves, herélt csődör, magyar sportló. A kora ellenére nincs leamortizálva, mert évente kétszer fut: egyszer a szabadkai vágtaselejtezőn és egyszer a Nemzeti Vágtán. Izgága ló, nehéz vele bánni, de nagyon szeretjük. Magyarországon vették meg 7 évvel ezelőtt. A mostani tulajdonosa, Szabolcski Roland mielőtt megvette, már volt egy Nemzeti Vágtán Budapesten, én is épp akkoriban kerültem hozzá dolgozni. Felmentünk a vágtára, és ő szeretett volna még egy lovat venni, tőlem kérdezte, hogy melyik legyen az. Nézegettük, nézegettük őket, ott szúrtam ki Fantáziát, mondtam neki, hogy az a sárga nekem tetszik. A futamon a tulajdonosa lovagolta, Fantázia jó volt, de a lovas küzdött, hogy le ne essen. Én láttam, hogy a lóban tényleg van fantázia. Nem tudtuk, hogy eladó-e, de megkérdeztük, és a tulajdonosa ráállt az üzletre.

Mi fogta meg benne?

Nem tudom. A viselkedése a ringben meg a testfelépítése, még akkor is, ha Fantázia nem számít a klasszikus értelemben igazi szépségnek. A versenyek előtt 3-4 hónapig készítem őt fel.

Miből áll a felkészítés?

Fokozatosan építem fel a tréninget. Emellett mindent megkap, a legminőségibb táplálékot, vitaminokat. A vágta után itthon ismét pihenő következik, jártatógépen fog battyogni… Aztán decemberben, januárban kezdődik az ügetés, és ez a kondíciómunka márciusig tart. Fontos a téli „karbantartás”, amelyet sokan nem vesznek komolyan, de enélkül megsérülhet a ló.

A konkurenciát mennyire ismerik?

Ismerjük egymást, de mindig akad egy-két új ló, amely okozhat meglepetést. Most is versenyzett Szabadkán egy gyönyörű kanca, amelytől tartottunk, de végül sikerült legyőzni. Abban a lóban látok jövőt, ha jól készítik fel. Én próbálok a vajdaságiaknak segíteni, mert minden vajdasági győzelemnek tudok örülni. Szabadkán is fölkínáltam néhány lovasnak a segítségemet, hogy az óbecsei Fantast ménesben foglalkozom az ő lovaikkal is, mert ott minden feltétel adott ehhez. Ez egy elit sport, áldozni kell rá, ha eredményt akarnak elérni. De azt látom, hogy mindenki megy a saját feje után.

A vágtán 5 év feletti lovak futhatnak, de kevés az ilyen koros ló a mezőnyben, mint Fantázia. Mivel magyarázza a sikerét?

Ő egy különös ló. Szívvel fut, és ez fontos. Ritka az ilyen ló még a telivérek között is. Fantázia félvér. Általában úgy szokott lenni, hogy az apa telivér, az anya kevert. Nála ez fordítva van, mégis ritka jó ló.

Jó lovasok ülték meg?

Igen, kifejezetten jó lovasaink voltak, vannak.

Nagy Arnold után Földes Lucát hogy találták meg?

Nekünk voltak telivér lovaink is, és mivel minden héten tartanak futamokat Szerbiában és Magyarországon is, alkalmam adódott nagyon sok lovászt, trénert megismerni, meg láttam a lovasokat is. Luca pont belefért a Nemzeti Vágta feltételeibe, mert bár indult professzionális versenyeken, nem nyert háromnál többször versenyt. Amikor felkértem, örömmel mondott azonnal igent. Már az első alkalommal, amikor találkoztak, láttam, hogy jó párossá válnak majd. Luca magyarországi, de le szokott jönni néha hozzánk egy-két napra.

Fantáziának nem gond, hogy idegen ül a hátára?

Van olyan ló, amelynél ez szerepet játszik, de Fantázia… Hogy mondjam? Olyan, mintha beleülnénk egy Ferrariba, amelyet csak

kormányozni kell. Ha megindul, őt nehéz megállítani. Lucának ehhez van kellő tapasztalata.

Ön a professzionális pályafutása miatt nem versenyezhet?

kalaiatila

Kállai Attila és Fantázia

Igen, nekem sok megnyert versenyem van.

Fáj a szíve emiatt?

Hát hogyne!

Hogy lett önből zsoké?

1996-ban kezdtem el a PIK Mezőgazdasági Kombinátban dolgozni, amikor a ménesbe kerestek istállófiúkat. Addig még csak meg sem simogattam egy lovat. Lovászfiúként söprögettem, takarítottam, trágyáztam a lovak alól, és kivártam… Az első évben, a szezon végén kaptam egy lovat, hogy lovagoljam versenyen, így kezdődött. Jó mesterem volt, Vas József magyarországi tréner, mesterzsoké, aki öt évet dolgozott nálunk. Én a Fantast ménesben évente 40 lóval is foglalkoztam. 2007 óta nem űzöm ezt a sportot, de az ezt megelőző 10 évben sok sikert értem el.

Ez minek köszönhető?

Sokban a testfelépítésemnek. Ebben a sportban rengeteget kell fogyókúrázni. Az 55 kg az ideális. Egy 60 kilós zsokénak már fogynia kell. Én nagyon szeretek enni, ha télen fölszaladtak rám a kilók, előfordult, hogy tavasszal tízet kellett leadnom.

Egy versenyló eredményeiben milyen arányban játszik szerepet a ló adottsága, a ló felkészítése és a zsoké?

Sokan mondanak ilyen arányokat, de én ebben nem hiszek. A legfontosabb, hogy a versenyló szeressen futni. Van olyan versenyló, amely már nem is akar kimenni a pályára, mert elege van a futásból. Nagyon fontos a jó tréning, a jó lovas és persze számít a genetika is, de arányokat nem mondanék.

Hálátlan dolog, de hogyan értékeli Fantázia idei esélyeit?

Mindig van esély, de realistának kell lenni. Ő eddig mindig ott volt a döntőben. Az, hogy most Szilvásváradon tartják a versenyt, nagy meglepetéseket fog hozni.  

Ez az új pálya milyen lovaknak kedvez?

Semmilyen lónak nem kedvez, de talán a kevésbé rohanósoknak jobb. Jóval kisebb lesz a pálya, feleakkora, mint amilyenen a Hősök terén futottak eddig a lovak: 250 méter lesz egy kör 500 méter helyett. A lábaknak ez nagyon megterhelő, hiszen 6 és fél körön át folyton bal lábon kell vágtatniuk a lovaknak. Egy ilyen pályán sok ló nem tudja majd kifejteni a gyorsaságát. Fantázia elég robbanékony, ezért tartok egy kicsit a mostani versenytől, de ő szerencsére nagyon jól veszi a kanyarokat. A szilvásváradi pálya sajnos nem erre a versenyre való. 

Tavaly Földes Luca Fantáziával mindössze egy tizedmásodperccel futott be a célba a győztes mögött (Fotó: Szappanos Veronika)