Szombaton belehalt sérüléseibe a kanadai tűzoltó, aki az Északnyugati területeken keletkezett erdőtűz oltása közben szenvedett balesetet, írja a 444.hu külföldi sajtóhírek alapján. A haláleset csak néhány nappal azután történt, hogy a 19 éves Devyn Gale szintén tűzoltás közben halt meg.

Kanadában jelenleg közel 900 helyen ég az erdő, ezek közül mintegy 580 áll ellenőrzés alatt. Az idei szezonban eddig több mint 10 millió hektárnyi terület égett le, ez a szám magasabb, mint az eddigi feljegyzések szerint bármelyik évben, és több mint háromszorosa az előző tíz év átlagának.

Justin Trudeau miniszterelnök vasárnap részvétét fejezte ki a családoknak. Trudeau azt mondta, hogy a kanadaiak soha nem szabad elfelejteniük, hogy „ezek a hősök” milyen kockázatot vállalnak minden alkalommal. „A tűzoltóknak szerte az országban, akik biztonságban tartanak minket: Köszönjük. Inspirál bennünket a bátorságuk, és hálásak vagyunk a szolgálatukért” – mondta Trudeau.

Az erdőtüzek miatt Észak-Amerika-szerte szennyezési riasztást adtak ki, mivel a füstöt dél felé fújja a szél. Kanada a becslések szerint kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világ többi része, és az elmúlt években egyre gyakoribbá és intenzívebbé váltak a szélsőséges időjárási események. Ezekről mi is írtunk: júniusban olyan éghajlati változások indultak el, ahonnan már nem biztos, hogy van visszaút.