– Miután a Szabad Magyar Szó heteken keresztül mindenfélével rémisztgette a nyaralni készülőket a cápáktól (Van-e cápa az Adriai-tengerben) és a viperáktól (Úgy támadnak a viperák Boszniában, mint még soha)kezdve a fel nem robbant vízi bombákon át egészen az egekbe szökő horvátországi árakig (Elegük lett a horvátországi árakból a nyugat-európai turistáknak), utolsó bátorságunkat (és euróinkat) összeszedve vágtunk neki az idei (remélhetőleg nem a végső!) adriai „haláltúránknak”. Bár a horvát határon épp csak az asszony egészségügyi/tisztasági kellékeit nem forgatták ki a hermetikus csomagolásból, minden mást úgy néztek át drogok után kutatva (természetesen eredménytelenül), hogy komolyan elgondolkodtam egy plasztikai/szépészeti beavatkozáson, mivel ilyen gyanús ábrázattal, mint az enyém, ezek szerint lehetetlen gondtalanul utazni. Mindenesetre a vadiúj és monumentális pelješaci hídon átkelve már épp kezdtünk kiszabadulni a rémhírek szorításából, amikor Korčula szigetére átkompozva újabb rettenet fogadott bennünket: 
Természetesen a ránk leselkedő veszedelmek végetérni nem akaró sora felébresztette a bennünk lappangó életmódtanácsadót, így csakis azt tudjuk javasolni minden útrakelni készülőnek, hogy kizárólag saját felelőssége teljes tudatában vágjon neki élete talán utolsó kalandjának, kerülve a lábas, lábatlan és uszonyos jószágokkal való kellemetlen találkozásokat, illetve a sült tengeri finomságok delejező illatával csalogató éttermek árnyékos teraszait, hacsak közvetlenül előtte nem rabolt bankot.
Saját koszton, szolid apartmanban és önállóan szervezett utazással azért nem adósítja el az embert évekre egy adriai nyaralás, és ennek a kékségnek továbbra sincs párja a világon.
(S:B)
